
A 2013/2014-es, 221. évadban kilenc új bemutatót tartott a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a 181 előadáson összesen 24 691 néző vett részt, ami a tavalyi évadhoz képest növekedést jelent.
2014. június 26., 16:592014. június 26., 16:59
Tompa Gábor igazgató a társulat évadzáró gyűlésen elmondta: sikeres, erős színvonalú évadot tudhat maga mögött a teátrum. Amint arról korábban beszámoltunk, a Silviu Purcărete által rendezett Viktor, avagy a gyermekuralom című előadás nyerte el a 2013-as év legjobb előadásának járó UNITER-díjat, az előadás alkotóit három további kategóriában is jelölték. A Mezei Kinga által rendezett Csipke című előadást nemrág a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó közönségzsűrijének díjával jutalmazták.
Tompa Gábor emellett a társulati ülésen az évad kiemelkedő előadásai között említette az Urbán András által rendezett „újszerű, radikális színházi nyelvet képviselő” Ivanovék karácsonya, és a budapesti Vígszínházban is nagy siker aratott Őfelsége pincére voltam (rendező: Michal Docekal), valamint a legutóbb Visky András és Robert Woodruff közös projektjeként bemutatott Caravaggio Terminal című előadásokat.
Az évad utolsó bemutatója még hátravan: vasárnap a nagyteremben kerül színre a Serena in X-tremis című koncertelőadás Albu István rendezésében.
A kolozsvári színház a következő évadot augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon való aktív részvétellel kezdi, ahol három előadással és számos más programmal várja majd az érdeklődőket. A 2014/2015-ös évadban kerül sor az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál negyedik kiadására is, amelyet november 26–december 7. között szervez az intézmény.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!