Hirdetés

Nőtt a nézőszám Szatmárnémetiben

Hosszú, nehéz, de sikeres évadon van túl a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, melynek során lényegében minden kitűzött céljukat teljesítették – jelentették be a teátrum vezetői, Bessenyei István művészeti igazgató, Stier Péter gazdasági igazgató és Bessenyei Gedő István dramaturg, sajtófelelős.

Babos Krisztina

2013. július 01., 19:592013. július 01., 19:59

2013. július 01., 19:592013. július 01., 19:59

Úgy vélték, kicsit több szeretettel jártak színházba az emberek, mint korábban, amit jól alátámaszt, hogy a hétvégi évadzáró gálán szűknek bizonyult a színházterem, illetve hogy a nézőik száma az előző évadhoz képest 36 700-ról 40 450-re nőtt. A művészeti igazgató szerint ez elsősorban a jó kommunikáció és a közösség felé való széles nyitás (nyílt próbák, nyílt napok, stb.) eredménye. A nézőszám emelkedéséhez hozzájárult továbbá az is, hogy indítottak egy újabb bérletet és kilencszer vendégszerepeltek Debrecenben.

A színtársulat ebben az évadban négy, a bábtagozat pedig két fesztiválon vett részt. 212 fellépésük volt, ebből 75 bábelőadás. Az anyagiak kapcsán kifejtették, 100 ezer lej értékben nyertek vissza nem térítendő támogatást pályázati úton, 30 ezer lej folyt be a mecénásoktól, azonban nagy gondjaik lesznek, ha a városi önkormányzat egy következő költségvetés-módosításkor nem egészíti ki a nekik szánt összeget. Míg tavaly 3,6 millió lejből gazdálkodhattak, a 2013-as évre mindössze 2,8 millió lejt hagyott jóvá számukra a város vezetősége, ami lényegében azt jelenti, hogy ősztől nemcsak a működési költségekre, de a bérekre sem futja majd a keretjükből.

A két társulat a következő évadot minden valószínűség szerint új helyen kezdi majd, mivel hamarosan hozzáfognak a színház épületének felújításához. Az igen rossz állapotban levő ingatlan restaurálására a városi önkormányzat EU-s forrásból nyert pénzt, jelenleg pedig a közbeszerzésnél tartanak. A Harag György társulat vezetői hangsúlyozták: tudják, hogy a közönségüknek nem tetszik a kommunizmus alatt épült szakszervezetek művelődési háza, azonban arra kérték őket, járjanak továbbra is színházba, mert az új helyen minden feltétel adott a minőségi színjátszáshoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés