
Immár hatodik alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Női Zeneszerzők Fesztiválját, hogy a hagyományokhoz hűen nőnap alkalmából, azaz március 8-án nők által komponált muzsikával ajándékozzák meg a hölgyeket.
2014. március 06., 20:302014. március 06., 20:30
A kezdeményezés a 80-as évekre nyúlik vissza, és a 2009-ben elhunyt Thurzó Sándor nagyváradi zenetörténész nevéhez fűződik.
A rendezvényt többévnyi szünet után fia, a brácsaművész Thurzó Sándor József keltette újra életre 2010-ben, azóta minden évben megszervezik.
A szombaton 17 órakor kezdődő előadásnak a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók Terme ad otthont. Thurzó Sándor József művészeti vezetése mellett Ichim Beáta (gordonka), Lucian Maliţa (hegedű) és Thurzó Zoltán (zongora) közreműködik, többek közt Maria Theresia von Paradis, Charlotte Hampe, Anna Amalia von Preussen, Liana Alexandra, Szőnyi Erzsébet, Eszlári Erzsébet, Imrik Kornélia és Elisabeth Maconchy műveiből szemelgetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!