_100809.jpg)
Fotó: A szerző felvétele
2010. augusztus 09., 10:142010. augusztus 09., 10:14
„A megyei tanács és hadadi Dégenfeld Alapítvány támogatásával elsőosztályú körülmények között, kitűnő hangulatban dolgozhattak a művészeink – nyilatkozta Gergely Csaba, az egyesület elnöke. – Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a táborban megrendezett zárókiállításra körülbelül kétszáz alkotást sikerült összegyűjteni és bemutatni.
Ezért külön köszönet illeti Nagy Sándor esperest, a megyei tanács kultúrbizottságának a vezetőjét és Kurta-Tőtös Beáta lelkészt, a Dégenfeld Egyházi és Ifjúsági Központ igazgatónőjét” – tette hozzá. Az önkormányzat galériájában megrendezett tárlatra újabb művészek alkotásaival egészült ki a gyűjtemény: összesen harminchat művész 112 munkáját válogatták össze a megnyitóra. Elég vegyes a kiállítás felhozatala, tudtuk meg Gergelytől, hiszen festmények, grafikák, szobrok és fotók is láthatók, ami a tematikát illeti, városi és vidéki tájképek, virágos csendéletek és portrék is születtek a táborban. „Ami biztosan közös bennük, hogy mindegyik munka magas művészeti értéket képvisel” – tette hozzá az elnök.
Gergely a tárlatmegnyitón egyúttal az egyesület ez évi tevékenységét is értékelte. Mint megtudtuk, 2010-ben az alkotóház tagjai összesen 48 egyéni és közös kiállításon vettek részt augusztusig, Romániában és a határon túl egyaránt. Gergely szerint szemben a politikai és gazdasági helyzettel, a szatmári művészeti élet nincs válságban, továbbra is számos értékes alkotás születik a megyében, a művészeknek pedig lehetőségük nyílik bemutatni ezeket a nagyközönségnek. Elismert művészeik mellett pedig egyre több fiatalnak is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra. A kiállítás több mint egy hónapig, szeptember 17-éig lesz megtekinthető Szatmárnémetiben.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.