Hirdetés

Népzenészképzés Udvarhelyen

Idén szeptemberben hetedik alkalommal szerveznek nyári alkotótábort a székelyudvarhelyi művelődési házban. A foglalkozásokat évről évre több műfajban szervezik meg, és mindig nagy az érdeklődés.

2013. július 04., 20:522013. július 04., 20:52

Elekes Gyula, az intézmény vezetője elmondta, hogy zajlanak a jelentkezések, de nem tartanak attól, hogy a túljelentkezés gondot fog okozni, hiszen különválogatják a csoportokat, kezdő és haladó foglalkozásokat tartanak majd, és ha kell, naponta akár két-három turnusban is foglalkoznak a résztvevőkkel. Köztudott, hogy a legendás Venyige együttes működése óta, amelynek oszlopos tagjai – Szép Gyula, Fodor Béla és a tragikusan korán elhunyt Tárkányi János – annak idején országos, sőt nemzetközi sikereket értek el a népzenében, a táncházmozgalom fontos résztvevői voltak.

Elekes Gyula szerint Székelyudvarhelyen manapság nem működnek népzenei együttesek, így a táncházakba minden alkalommal más városokból szerződtetnek muzsikusokat. „Ez elég nehéz és költséges, így ezt a hiányt kívánjuk betölteni azzal a szeptemberben induló tanfolyammal, amely csíkszeredai oktatókkal felvállalná a zenészképzést\" – magyarázta az igazgató.

A város és a polgármesteri hivatal támogatja az elképzelést, az Orendi István vezette Kaszaj Kulturális Egyesület, és a művelődési ház vezetője is ezen a terven dolgozik. „Tiszta forrásból\", nagy tudású zenészek vezetésével tartják majd a foglalkozásokat. A szervezők augusztus 30-án 12 órától meghallgatást tartanak, amelyre hangszerismerettel rendelkezők jelentkezését várják, de kezdőket is felvállalnak, amenynyiben kiugró tehetségekkel találkoznak.

Elekes Gyula elmondta: korábban már voltak próbálkozásaik – kevés sikerrel – arra nézve, hogy a „szórakoztatóiparban\" dolgozó (lakodalmakban, bálokon, céges ünnepségeken fellépő) zenekarok vonósait is átképezzék a „tiszta forrásból\" való muzsikálásra, most sem zárkóznak el ettől, ha közülük is jelentkeznek. Elsősorban az a cél – tette hozzá az igazgató –, hogy a városi rendezvényeken, a hagyományőrző csoportok fellépésein, a táncházakban helyiek muzsikáljanak.

Simó Márton


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés