
Ismét Budapesten lép fel a Nagyvárad Táncegyüttes. A Szerelemkert és A villa című egyfelvonásos előadásokat, amelyeket péntek este láthatnak az érdeklődők a Hagyományok Házában, először mutatják be Magyarországon.
2014. május 28., 19:302014. május 28., 19:30
A Szerelemkert című előadásban a páratlan népi kultúrával, festői tájakkal és mozgalmas történelemmel bíró Kalotaszegről kialakult képet, a tűz és víz, a férfi és nő örök harcának és szenvedélyes egymásra találásának mítoszát táncolja el az együttes - olvasható a Hagyományok Háza sajtóközleményben.
A villa című „kortárs” néptáncelőadás, amely Zsidó Ferenc azonos című novellájának adaptációja, nem autentikus – csak táncokat bemutatni kívánó – folklórelőadás, hanem egy aktuális történet a néptánc nyelvén elbeszélve.
Az akár néptánc-thrillerként is meghatározható darab egy temetési szertartás végén játszódik, amikor már csak a közvetlen családtagok maradnak a toron, és bizonyos baljós jelek arra a következtetésre juttatják őket, hogy ha nyugodt lelkiismerettel meg akarnak szabadulni a halott szellemétől, akkor egy bizonyos rítust el kell végeznie valakinek a családból.
Az előadásban a Gyimesek táncos, zenés szokásvilága tárul a nézők elé. A nagyváradi csapat a közelmúltban már nagy sikerrel szerepelt a Hagyományok Házában, és nemrég a Művészetek Palotájában is színpadra lépett.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!