
Fotó: mti
A szépirodalmi kategóriában Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című, az író rákos megbetegedését feldolgozó kötete bizonyult a legkelendőbb könyvnek a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren – mondta el az MTI-nek Keresztury Tibor, a hétfőn lezárult seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.
2016. június 13., 19:542016. június 13., 19:54
A visszajelzések alapján a prózakötetek között nagyon jól fogyott még Zoltán Gábor Orgia és Németh Gábor Egy mormota nyara című könyve a Kalligramtól, valamint Darvasi László Taligás és Závada Pál Egy piaci nap című regénye a Magvető kiadásában – ismertette Keresztury Tibor. Hangsúlyozta azt is: a lírakötetek között szokatlanul zajos sikert aratott Tóth Krisztina Világadapter (Magvető) és Térey János Őszi hadjárat (Jelenkor) című gyűjteményes verseskönyve.
Az erdélyi kiadók külön sátorban kínálták kiadványaikat a Vörösmarty téren. A Kriterion Könyvkiadó képviseletében Bágyoni Szabó István dedikálta nemrégiben megjelent, Erdélyi hármasoltár című trilógiáját. Közös standja volt a kolozsvári Koinónia Kiadónak – amely elsősorban friss gyermekkönyveivel képviseltette magát Budapesten – és a csíkszeredai Bookart Kiadónak, itt pénteken és szombaton dedikáltak erdélyi szerzők, többek közt Markó Béla költő, Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, Zágoni Balázs író, Márton Evelin író, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó Ady András Bogivilág című verseskötetét, valamint Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét mutatta be, Demény Péter Apamozsár című esszékötetéről beszélt az érdeklődőknek.
A József Attila Kör is megjelentette idén egy kolozsvári szerző, Horváth Benji új verseskötetét Az amnézia útja címmel. Ezt a könyvhét kísérőrendezvényeként megszervezett JAK-piknik keretében mutatták be Nagy Kata Inkognitóablak című verseskönyvével együtt. Horváth Benji versei kolozsvári és budapesti helyszíneken „játszódnak\", hiszen a költő gyakorlatilag párhuzamosan él a két városban, így a hazátlanság, valamint a mindenhol otthonlevés kérdéseit is boncolgatja a kötetben, de azt is bevallotta, hogy nyolc évvel ezelőtt írt „zsengéket\" is beválogatott a most megjelent anyagba.
A könyvhét legnépszerűbb eseménye egyébként a Vörösmarty teret teljesen megtöltő megnyitóünnepség volt, Esterházy Péter író és Dés László zenész közös szereplése becslések szerint mintegy hatezer embert vonzott – mondta el Keresztury Tibor. Hozzáfűzte: a súlyos betegséggel küzdő Esterházy Péter két alkalommal, csütörtökön és szombat délután is vállalkozott dedikálásra, mindkétszer sok százan álltak sorba, nem is juthatott mindenkire idő.
Az idei könyvhét két legnagyobb ellensége a futball-Európa-bajnokság és az időjárás volt, utóbbi pont a rendezvény hagyományosan legforgalmasabb időszakában, szombat délután fordult rosszra, valószínűleg jelentős kiesést okozva a kiadóknak – fogalmazott a MKKE igazgatója, aki szerint ugyancsak az eső számlájára írható, hogy a szombat esti Könyvek éjszakáján nem alakult ki a szokásos utcabáli hangulat. Keresztury Tibor elmondta: a hozzá érkezett, nem hivatalos visszajelzések alapján minden kiadó sikeresnek ítélte szereplését az idei könyvhéten. A rendezvényen 146 pavilonban 201 kiadó volt jelen, az első kiadású magyar kötetek száma pedig meghaladta a háromszázat.
Budapesten kívül Magyarország több mint 80 településén rendezték meg június 9-e és 13-a között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat. A kolozsvári „kísérőrendezvényt\" idén korábbi időpontban, május közepén szervezték meg. Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke és a Kossuth Kiadó igazgatója egyébként korábban az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: a válságot követően az elmúlt két évben stabilizálódott a magyarországi könyvpiac, amelynek mintegy 300–500 ezer olyan állandó olvasója van, aki évente legalább egy könyvet elolvas. A magyar könyvszakma forgalma évente 46 milliárd forint, amelyből az ismeretterjesztő művek aránya 26 százalék, a szépirodalomé 25 százalék, és az elmúlt időszakban legtöbbet fejlődő gyermekirodalom részesedése is immáron több mint 20 százalék.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!