Hirdetés

Népek karácsonyára hív a kolozsvári opera

Több nép anyanyelvén csendülnek fel a legszebb karácsonyi dalok december 24-én, szombaton 16 órai kezdettel a Kolozsvári Magyar Operában, ahol a nemrég alakult gyerekkórusnak is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra.

Krónika

2016. december 22., 17:302016. december 22., 17:30

2016. december 22., 19:102016. december 22., 19:10

Az intézmény immár több mint 80 éve megszakítás nélkül előadásra hívja karácsonykor a kolozsvári közönség apraját és nagyját, hogy énekszóval együtt várhassák a kis Jézus születését. Közismert és kevésbé ismert dalok eredeti előadása, valamint saját hangszerelésben és összeállításban előadott darabok is hallhatóak lesznek.

Az opera tájékoztatása szerint a több mint 150 művészt és gyermeket megszólaltató produkció újdonságszámba megy, ugyanis hasonló karácsonyi koncert Kolozsváron hosszú évek óta nem volt. Az esemény rangját emeli, hogy a nemrég megalakult gyerekkórusnak is lehetőséget biztosít egyéni műsorral való bemutatkozásra. A közönség ugyanakkor a Horváth József karmester által hangszerelt ősbemutatón is részt vehet, amely két negrospirituáléból állt össze: Go Tell It On The Moutains és Amen. Az előadás kiteljesedése érdekében az archaikus magyar karácsonyi énekeket sajátos feldolgozásban megszólaltató Paraliturgia alkotói is fellépnek: egy nagysikerű erdélyi turné után Laczkó V. Róbert színművész, Szép Noémi Kriszta népdalénekes, Szép András zongorista és Szép Bálint hegedűs ezzel a koncerttel zárják a Paraliturgia évét.

„Az elmúlt évtizedekhez képest, amikor a magyar opera meglévő repertoárjából válogattunk darabokat a karácsonyi előadásra, idén újszerű produkcióval, kimondottan erre az alkalomra összeállított, az ünnepekhez igazodó és ahhoz méltó műsort ajánlunk a közönségnek. A tervezés során szem előtt tartottuk, hogy a gyermekkórus fontos szerepet kapjon. Ha ezelőtt egy évvel csak álom volt számomra a gyermekkórus létezése, most nemcsak, hogy van nekünk a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, de már önálló koncertet is színpadra tud vinni\" – nyilatkozta Szép Gyula, az opera igazgatója.

Horváth József karmester, az előadás művészeti vezetője elmondta, nagy öröm számára, hogy a sok évvel ezelőtt meghangszerelt, ritkán hallható műveket most a magyar opera színvonalas előadásában vihetik színpadra. Szerinte egyedi élményt nyújt, hogy az eddig csak különböző hangfelvételeken hallható karácsonyi repertoárt most élőben hallhatja a kolozsvári közönség. Kovács Dalma, a gyermekkórus karnagya elmondta, az előadás összeállítása a gyerekekkel közösen zajlott. „Ötleteikkel színesebbé tették az énekeket, például egy spontán fütyörészés is a műsor része lett. Amikor zenéről és komoly munkáról van szó, ezekkel a gyerekekkel mindent meg lehet valósítani, olyanok, mintha kicsi felnőttek lennének. Büszke vagyok rájuk, mindenkire nagy hatással lesz az előadás\" – jelentette ki Kovács Dalma.

A felnőttkar által felcsendülő énekek Kulcsár Szabolcs karnagy munkájának köszönhetően válnak egyedivé. A Népek karácsonyában olyan dallamokat hallhatunk, mint az Örvendj, világ, Csendes éj vagy Mennyből az angyal. Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara, a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, valamint Covacinschi Yolanda, Balázs Borbála, Barabás Zsuzsa, Veress Orsolya, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor, Peti Tamás Ottó, Mányoki László énekművészek. A gyerekkórust Szép András zongorán és Babțan-Varga Flórián gitáron kíséri.


Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés