Hirdetés

Nemzetközi színházfesztivált rendez Szatmárnémeti

Négy helyszínen rendezik meg idén május 14. és 23. között az immár hagyományossá vált szatmári színifesztivált. Az Északi Színház nagyterme, stúdióterme, a szakszervezetek művelődési háza és egy frissen vásárolt, szabadtéri színpad biztosít helyet a 10 nap alatt bemutatandó 14 előadásnak.

Végh Balázs

2010. május 05., 09:522010. május 05., 09:52

A szatmári fesztiválon romániai, magyarországi és ukrajnai produkciókat tekinthet meg a közönség, a szatmári színház két társulata mellett temesvári, bukaresti, karácsonkői (Piatra Neamţ), szegedi, nagybányai, nyíregyházi, beregszászi, petrozsényi, illetve sepsiszentgyörgyi színtársulatok lépnek színre.
Idén a tavalyinál kevesebb darabot mutatnak majd be, ám fesztiválokon díjazott előadásokat láthat a szatmári közönség, ígérik a szervezők.

Keresztes Attila, a Harag György Társulat művészeti vezetője kifejtette, a Fesztivál Sorompók Nélkül elnevezésű rendezvényt a magyar és a román társulat közösen szervezi, kétnyelvű fesztiválról van szó. „Azt gondolom, egy ilyen jellegű rendezvény egyik fő célkitűzése az, hogy megismertesse a régió legjobb előadásainak számító produkciókat a szatmári közönséggel, attól függetlenül, hogy milyen nyelvű előadásokról van szó” – fogalmazott a rendező-igazgató. Andrei Mihalache, a román társulat igazgatója újságírói kérdésre elmondta, az előadásokat idén sem feliratozzák. „Szerintem nem lesz gond az előadások megértésével, hiszen a legtöbb darabot bárki, akár szöveg nélkül is megértheti. Nem jó ötlet a feliratozás, mert elvonja a figyelmet a színpadi játékról, a fülhallgatós fordítás pedig még nem megoldható” – részletezte Mihalache.

Az idei fesztiválon a klasszikus shakespeare-i színházon kívül mozgásszínházat, képszínházat és egyéb műfajú előadásokat is láthat a partiumi közönség. Mihalache szerint nem a társulatok tiszteletdíja kerül sokba, hanem a színészek és a színpadi kellékek utaztatása. A Sorompók Nélkül idei kiadása 200 ezer lejbe kerül, amelyből 140 ezret a fesztiválszervezésre költenek, 60 ezerből pedig egy szabadtéri színpadot vásárolnak, amely a rendezvény után a színház tulajdonában marad. Stier Péter, a színház ügyvezető igazgatója szerint a költségek nagy részét Szatmárnémeti önkormányzata állja, de a helyi cégek támogatásából is a tavalyi öszszeg kétszerese folyt be a rendezvény számlájára.

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is minden előadásra vásárolható majd különjegy, emellett 14, illetve 7 előadásra szóló bérletet is hirdet a színház. Egy jegy ára 22, kedvezményesen 12 lej, egy bérleté 185, illetve 92 lej lesz. Stier szerint a belépők a tavalyinál valamivel drágábbak, de még így is olcsóbbak az országos és nemzetközi fesztiváljegyeknél, két szabadtéri előadás pedig ingyenesen tekinthető meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés