2012. szeptember 06., 09:232012. szeptember 06., 09:23
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett fesztiválon tizenhárom produkciót láthat a közönség, közülük négy nagyszínpadi, kilenc stúdió-előadás. A fesztivált először 2006-ban szervezték meg. Béres László egy évvel korábban, a Figura igazgatói tisztségének megpályázásakor állt elő az ötlettel, hogy megalapítja ezt a fesztivált, amelyet kétévente tartanak. Minden fesztiválnak van egy témája, az előzőeken az alkotói párbeszéd és a csapatmunka szerepelt a középpontban, most a résztvevők a zene, a tánc és a mozgás kölcsönhatását veszik górcső alá.
Az idei rendezvény kísérőprogramjában olyan koncertek szerepelnek, amelyeken a színházi előadások zenéjét alkotó művészek lépnek fel önállóan. Az idén is lesznek képzőművészeti és fotókiállítások, ami a fesztiválnak az összművészet felé elmozduló törekvését mutatja. Az idén hat romániai, hat magyarországi és egy franciaországi társulat kapott meghívást. A fesztivál sztárvendége Nagy József Jel Színháza, amely a Woyzeck, avagy a szédület karcolata című, többszörösen díjazott előadást mutatja be.
Magyarországról a Bozsik Yvette Társulat, Artus-Goda Gábor Társulata, az Ágens Társulat, a Gergye Krisztián Társulat és Bicskei Zsuzsa is meghívást kapott. A fesztiválon részt vesz a francia Kobez – Centre Memoire du Corps is. A fesztivál kerekasztal-beszélgetésein szó lesz egyebek között a magyarországi táncszínházi életről, valamint a romániai táncművészet jövőjéről.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.