Hirdetés

Nemcsak Erdélyben érvényes történet

A budapesti Nemzeti Színház műsorán szerepel márciustól a marosvásárhelyi Székely Csaba Bányavirág című drámája. A budapesti előadást – csakúgy, mint korábban a vásárhelyi produkciót – Sebestyén Aba rendezi, a díszletet pedig Bartha József marosvásárhelyi képzőművész készíti – számol be róla a Székelyhon hírportál.

Hírösszefoglaló

2013. január 14., 19:522013. január 14., 19:52

Az előadás olvasópróbái január végén kezdődnek, a bemutatót március 23-ára tervezik. Sebestyén Aba rendezőként a következő hónapokban sokat fog Budapesten tartózkodni, ezért nem szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának My Fair Lady című előadásában, de a következő bemutatóban sem. A művész elmondta, nagy kihívásnak érzi a feladatot, ugyanis még sosem rendezett magyarországi színházban, de nagyon örül a feladatnak. „Tavaly februárban, amikor a vásárhelyi színházzal a budapesti Nemzetiben vendégszerepeltünk, játszottuk a Bányavirágot is, akkor vetette fel a Nemzeti igazgatója, Alföldi Róbert, hogy készítsük el ott is az előadást ottani színészekkel” – mesélt az ötlet születéséről Sebestyén Aba. A darabban a budapesti Nemzeti Színház olyan kiválóságai szerepelnek, mint Stohl András, aki Ivánt játssza (a marosvásárhelyi szereposztásban Viola Gábor játszotta), Tompos Kátya, aki Ilonka szerepét formálja meg (Marosvásárhelyen Nagy Dorottya játszotta), valamint Söptei Andrea, László Zsolt és Szarvas József. Sebestyén Aba szerint a darabban megjelenített problémák általánosak, így remélhetőleg Budapesten is ugyanannyira élvezik majd az előadást, mint Erdélyben. „A problémák szerintem ott is ugyanazok, a darabban megjelenített öngyilkosság, nincstelenség, alkoholizmus akármelyik magyarországi település alapproblémái lehetnének, így szerintem nem lesz gond az előadás befogadásával sem” – jegyezte meg Sebestyén Aba, aki nem szeretné a sikeres marosvásárhelyi Bányavirágot „leutánozni”.

„Az itthoniban is fontos volt, hogy a társulat színészeire építsen a rendezés, a budapesti produkció esetében sem lesz ez másként. Ugyanakkor teljesen más díszletet kap az előadás, amelyet ugyancsak marosvásárhelyi művész jegyez. Bartha József lesz a díszlettervező, akivel már a Bányavakság kapcsán is együtt dolgoztunk” – mondta a rendező. A marosvásárhelyi Székely Csaba szövegeire, úgy tűnik, fogékony a magyarországi szakma és közönség. Bányavirág című drámája a budapesti Pinceszínház műsorán is szerepel, a Bányavakságot pedig a budapesti Szkéné Színház tűzte műsorára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés