
Günter Grass lezárta regényírói munkásságát. Ezt az irodalmi életművéért 1999-ben Nobel-díjjal kitüntetett német író, festő, grafikus jelentette be egy hétfőn megjelent interjúban.
2014. január 13., 18:502014. január 13., 18:50
„86 éves vagyok. Nem hiszem, hogy sikerülne még összehozni egy regényt\" – idézett a Spiegel Onlne hírportál a Passauer Neue Presse című lap hétfői számában megjelent interjúból. Grass elmondta, hogy a kutatómunka egy regény megírása előtt 5-6 évig tart, és az egészségi állapota miatt nem tud ilyen hosszú időre előre tervezni. Az írással nem hagy fel teljesen. Az utóbbi időszakban egy kórházi kezelés után visszatért az alkotó tevékenységhez, először a grafikához és a festészethez.
„A rajzolás és az akvarellfestés révén már elkészültek az első szövegek. Most ezen dolgozom. Még nem tudom, hogy mi alakul ki belőle\" – mondta Günter Grass. Legutóbbi prózai munkája, A doboz című önéletrajzi regény 2008-ban jelent meg, legutóbbi könyve, a Tiszavirágok (Eintagsfliegen) című verseskötet pedig 2012-ben.
Günter Grass 1927-ben született a lengyelországi Gdanskban. A második világháborúban szolgált az SS-ben, a náci párt fegyveres alakulatában. Erről először 2006-ban beszélt nyilvánosan, és ezt az időszakot dolgozza fel a Hagymahántás közben című 2006-os kötete. A háború után, 1948-tól 1952-ig rajzot és szobrászatot tanult a düsseldorfi művészeti akadémián. Szobrai és grafikái már kiállításokon jelentek meg, amikor elkezdett írni.
Első regénye, az 1959-es Bádogdob rögtön elnyerte a Gruppe 47 nevű tekintélyes német irodalmi társaság díját és világhírűvé tette. Eddig több tucat könyve jelent meg, és a művészi tevékenység mellett a politikában is aktív. Baloldali értelmiségiként a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) támogatja. 2012-ben az Amit el kell mondani című prózaversében kifejtette, hogy az egyre nagyobb és ellenőrizetlenül gyarapodó nukleáris fegyverzettel rendelkező Izrael megelőző csapást fontolgat Irán ellen, amivel az egész világ békéjét fenyegeti. Az izraeli vezetést bíráló vers nemzetközi vitát gerjesztett.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!