
Magyar nagyjátékfilmeket is levetítenek a 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon november 5–9. között Marosvásárhelyen.
2014. október 20., 19:262014. október 20., 19:26
A rövidfilmekből álló 11 órás versenyprogramon kívül több olyan hosszú filmet mutatnak be, amelyek kivívták a (nemzetközi) szakma elismerését, és amelyek csak a közelmúltban kerültek, illetve a közeljövőben kerülnek bemutatásra Magyarországon is.
Bermutatják Pálfi György Szabadesés című filmjét, amely három díjat is nyert az A kategóriás Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. A zsűri a legjobb rendezőnek járó elismerés mellett a különdíjat is ennek az alkotásnak ítélte, és az Europa Cinemas mozihálózat zsűrije is a magyar versenyfilmet díjazta. A Hukkle, a Taxidermia, a Nem vagyok a barátod, és a Final Cut – Hölgyeim és Uraim! alkotójának 2014-es filmjében, a Szabadesésben egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és lakóik nem mindennapi történeteit ismerhetik meg a nézők.
Ugyancsak az idei Karlovy Vary filmfesztiválon mutatták be Zomborácz Virág Utóélet című filmjét, amelyet szintén megnézhet a 22. Alter-Native közönsége. A nagy közönségsikernek örvendő bemutatót követően dicsérő szavakkal illette a filmet a Variety című amerikai filmes lap is. A cikk szerzője „finom és meglepő” alkotásnak nevezte Zomborácz Virág „abszurd felnőtté válás történetét”.
„A főhős, a mindentől szorongó Mózes képtelen megfelelni lelkész apja elvárásainak. Amikor a lelkész váratlanul szívrohamot kap és meghal, Mózes szinte megkönnyebbül: megszűnt a nyomás, ami az egyházi pályára kényszerítette volna őt. Csakhogy a halotti toron megpillantja apja kísértetét” – olvasható az ismertetőben.
A Karlovy Varyban bemutatott harmadik magyar film, amelyet az Alter-Native is műsorára tűz, Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása. A film egy 29 éves, filmszakos frissdiplomásról, Áronról szól, akinek általános bizonytalanságát fokozza, hogy barátnője szakít vele. Az alkotás elnyerte a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri nagydíját.
Várhatóan nagy érdeklődésre tart majd számot Kerékgyártó Yvonne első filmje, a Free Entry is, amely jórészt a budapesti Sziget Fesztiválon játszódik. Az alkotás – amelyet az idei wiesbadeni GoEast Fesztiválon mutattak be – két fiatal lányról, Bettiről és V-ről szól, akik titokban és pénz nélkül szöknek be a Szigetre. A felszabadult kalandnak induló fesztiválozás azonban egészen új fordulatot vesz, amikor a két tizenéves lány elveszti egymást az éjszakában és kiderül, hogy az életben nincs minden teljesen ingyen.
A Marosvásárhelyhez sok szállal kötődő Hajdu Szabolcs legújabb filmje is szerepel a 22. Alter-Native programjában. A Délibáb című alkotást a torontói nemzetközi filmfesztiválon mutatták be szeptember elején. A film a magyar mozi hagyományait és a western műfaját ötvöző mese a mai Magyarországról, rasszizmusról, egyenlőségről, hatalomról, szabadságról. Egy afrikai futballista történetét meséli el, aki menekülni kényszerül a hatóságok elől egy eladott mérkőzést követően.
A felsoroltakon kívül az Alter-Native közönsége Novák Erik Fekete leves, Dyga Zsombor Couch Surf és Simó Sándor Isten veletek, barátaim! című alkotása is megnézheti.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!