Hirdetés

Négy díjat kapott a Morgen

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Négy díjat kapott Marian Crişan Morgen című román–magyar– francia koprodukcióban készült alkotása a 63. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon szombat este, Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmjét, az Anyaméhet (Womb) pedig az ifjúsági zsűri különdíjával méltatták.

Krónika

2010. augusztus 17., 09:132010. augusztus 17., 09:13

A Morgen – Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészével a főszerepben – a zsűri különdíját, az ifjúsági zsűri harmadik díját, a Cineclub Don Quijote-díját és az ökumenikus zsűri díját érdemelte ki.

A 63. locarnói filmfesztivál fődíját, az Aranyleopárdot Li Hung-csi kínai rendező Téli vakáció (Han csia) című filmje nyerte el, a legjobb rendezőnek járó Ezüstleopárdot pedig a kanadai Denis Coté kapta Curling című filmjéért. A Curlingben szereplő Emmanuel Bilodeau nyerte el a legjobb férfi, Jasna Durici szerb színésznő pedig a legjobb női alakítás díját, utóbbi az Oleg Novkovic rendezte Beli, beli svet című, szerb–német–svéd koprodukcióban készült film főszerepéért.

A Morgen Marian Crişan első nagyjátékfilmje, de 2008-ban Megatron című rövidfilmjével Cannes-ban Aranypálmát nyert. A szalontai származású rendező elmondása szerint az ötletet egy helyi lap híréből merítette, mely szerint két illegális török bevándorló akart átszökni Magyarországra, azonban a határőrök elkapták őket. A film cselekménye is Nagyszalontán játszódik, a főhős, a Hatházi András által alakított halász, Nelu egy illegális török bevándorlóra bukkan.

A rendező egy korábbi interjúban elmondta, nem a bevándorlók szemszögéből akarta bemutatni a történetet, hanem Nelu, az ízig-vérig szalontai figura a film kulcsszereplője, a film sem az illegális bevándorlók sorsának bemutatása, hanem egy különös barátságé, amely a helyi lakos és a bevándorló között alakul ki. A török menekültet Yilmaz Yalcin isztambuli színész alakítja. Marian Crişan olyan színészeket választott, akik filmben eddig még nem szerepeltek, sőt több szerepet egyszerű szalontai lakosokra bízott. A cím egyébként németül reggelt jelent.

Fliegauf Benedek negyedik játékfilmje, az Anyaméh főszerepeit egyébként az egykori Bond-lány Eva Green és Matt Smith alakítja, az operatőr Szatmári Péter, a producer Gerhard Meixner, Muhi András és Roman Paul volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés