Hirdetés

Nagyváradon indul a Smárton Trió és Harcsa Veronika turnéja

Do You Know? címmel nemrég közös dalt és klipet készített a dzsesszt rockkal vegyítő Smárton Trió, valamint a népszerű énekesnő, Harcsa Veronika. Az új anyag népszerűsítése érdekében a héten miniturnéra indulnak a projekt résztvevői – a turné első állomása a nagyváradi Moszkva Kávézó lesz.

2012. augusztus 28., 06:282012. augusztus 28., 06:28

„Korábban az A38 hajó szervezésében mindkettőnk aktuális projektje kijutott Varsóba, és az együtt töltött idő alatt kezdtünk el közös zenében gondolkodni” – idézte fel a 2003-ban alakult Smárton Trió vezetője, gitárosa, Sütő Márton az MTI-nek.

Az énekesnő 2008-ban közreműködött a Smárton Trió (Sütő mellett Kovács Zoltán – bőgő és G. Szabó Hunor – dob) második lemezén mint vendégzenész, majd együtt dolgoztak Mátyássy Áron filmszemle-díjas filmje, az Utolsó idők zenéjén, tavaly pedig már a zenekar MR2 Akusztik fellépését tette teljesebbé a női énekhang.

„A Do You Know? teljes mértékben akusztikus hangszerelésű, ezzel is részét képezi annak a kettéválási folyamatnak, amelyen a Smárton Trió éppen keresztül megy. A modernebb hangzású, elektromos megszólalású, fúziós dzsesszvonal mellett sikerült életre hívni egy csendesebb, talán populárisabb műsorral bíró mellékágat is. Ez az egészséges kontraszt reményeink szerint új ízt kölcsönöz az együttesnek, megszólítva ezzel egy eddig passzív közönségréteget is” – fejtette ki Sütő Márton. Mint mondta, az új dalban Harcsa Veronikáé mellett az ő énekhangja is hallható, ami a zenekar eddigi instrumentális szerzeményeihez, illetve a vendégénekesekhez szokott hallgatóság számára szintén újdonságnak számíthat.

A Harcsa Veronikával kiegészült Smárton Trió augusztus 30-án Nagyváradon, 31-én Szegeden, szeptember 11-én pedig a budapesti Szimpla Kertben ad koncertet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés