
Závada Pál József Attila- és Kossuth-díjas író a vendége pénteken 18 órától a nagyváradi Törzsasztalnak.
2014. szeptember 25., 17:442014. szeptember 25., 17:44
A Moszkva utcai Sonnenfeld palotában, a Silent Caffé kávézóban tartandó évadnyitó rendezvényen az íróval legutóbb megjelent Természetes fény című regényéről beszélget Kőrössi P. József.
A Természetes fény a második világháborúban, illetve előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók. Ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire.
A regény tágabb tere Közép-Európa, a Berlin, Bukarest, Kijev és Bécs közötti tér. A szereplők szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek, és akadnak, akik nem térnek vissza többé.
Závada Pál első, feltűnést keltő munkája 1986-ban a Kulákprés című szociográfia volt. Első ismertté vált regénye 1996-ban a Mielőtt elsötétül, első nagy sikere 1998-ban a Jadviga párnája című regény volt, amelyet meg is filmesítettek 1999-ben.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!