
Fotó: Mediafax
2011. április 20., 08:092011. április 20., 08:09
Ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gálájának főszereplője: az Andrei Şerban rendezte Suttogások és sikolyok című produkció lett a 2010-es év legjobb előadása, de a társulat további három díjat is magáénak tudhat. A legjobb férfi főszereplő díját a hétfő esti gálán Bogdán Zsolt vehette át a Suttogások és sikolyokban nyújtott alakításáért, Şerbannak pedig a legjobb rendezés díját ítélte oda az Alexandru Berceanu rendezőből, Maria Miu díszlettervezőből, Ozana Oancea színművésznőből, Ion Parhon és Sebastian Vlad Popa színházkritikusokból álló zsűri, ezzel az Amerikában élő Andrei Şerban előadása mindhárom jelölését díjra váltotta.
Jelölték a legjobb rendezés díjára Bocsárdi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatóját is A velencei kalmár színreviteléért. Idén egyébként a kolozsvári színház két előadása is versenybe szállt a legjobb előadás díjáért, hiszen az intézmény igazgató-főrendezője által színre vitt Leonce és Lénát is jelölték az elismerésre, de Carmencita Brojboiu a produkcióhoz készített díszletét is díjra terjesztette elő a jelölőzsűri, Viola Gábor pedig a legjobb férfi mellékszereplő díjára volt esélyes Georg Büchner darabjának Valeriója megformálásáért. A Tompa előadásához fűződő három jelölésből végül ez utóbbit sikerült díjra váltani, ezzel Viola, aki első évadát tölti a kolozsvári társulatnál, máris rangos elismerésben részesült.
„Kaptam már ennél fontosabb dicséretet is, például amikor a kislányom egy előadás után azt mondta nekem: »Ügyes vagy, apa.« Egyébként mindenképpen fontos ez a díj, hiszen egyrészt a munkámra irányítja a figyelmet, másrészt szakmai szempontból megerősíti a társulathoz való tartozásomat” – fogalmazott lapunk kérdésére Viola Gábor. A színművész korábban egyébként évekig szabadúszóként dolgozott Magyarországon – Budapesten, Tatabányán és Veszprémben is kapott szerepeket. Mint mondta, a felesége ameddig lehetett, követte őt, kislányuk megszületése után azonban eldöntötték, hogy letelepednek, Magyarországon azonban nem szerettek volna maradni. Viola Gábor a kolozsvári társulatnál korábban már kétszer érdeklődött, harmadszorra pedig meg is kötötték a szerződést. „Sokkal komolyabb szervezettség jellemzi ezt a társulatot, mint Erdély más magyar színházait, és jó előadások születnek itt, ezért volt vonzó számomra” – mondta Viola.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítanak az elismerések. A színház művészete nagyon múlékony, elillan, mint a tegnapi felhő, így nagyon fontos számunkra minden pozitív visszajelzés” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bogdán Zsolt. Mint mondta: valamennyi szerepét szereti, másképpen nem tudna kiállni a közönség elé. „Szembe kéne köpnöm magam, ha úgy játszanék egy szerepet, hogy nem szeretem, és nem mélyülök el benne. Ami a Suttogásokat illeti, az elején kissé nehéz volt megbarátkozni vele, de aztán nagyon közel került hozzám” – mondta a színművész, aki 2004-ben már megkapta egyszer az UNITER legjobb alakításért járó díját. Mint mondta, akár Tompa, akár Şerban előadása lett volna a legjobb előadás, a társulat ugyanúgy örült volna, ilyen szempontból nem konkuráltak egymással.
A legjobb előadás díját Visky András, a kolozsvári magyar színház igazgatóhelyettese vette át, Andrei Şerban nevében pedig a legjobb rendezés díját Carmencita Brojboiu díszlettervező, aki a rendező köszönőlevelét is felolvasta. „Örülök az elismerésnek, hiszen ez az előadás teljesen új utat jelent számomra” – áll a levélben, amelyben Şerban egyben sajnálatát fejezi ki, amiért a produkció női szereplői közül senkit sem jelöltek díjra. 1990 óta egyébként a kolozsvári magyar színháznak ez a hetedik produkciója, amelyet a legjobb előadás díjával tüntet ki az UNITER.
| A legjobb női főszereplő: Ofelia Popii (Radu Stanca Színház, Nagyszeben). A legjobb női mellékszereplő: Ana Ciontea (Bukaresti Nemzeti Színház). A legjobb díszlettervező: Dragoş Buhagiar (Temesvári Állami Német Színház). Színészi debütdíj: Conrad Mihai Mericoffer (Bukaresti Nemzeti Színház). A legjobb tévészínház: Komámasszony, hol a stukker? (Görgey Gábor), Mircea Cornişteanu rendezésében Unde-i revolverul? címmel. Legjobb rádiószínház: D’ale Carnavalului (Ion Luca Caragiale), Gavriil Pinte rendezésében. 2010 legjobb román színdarabja: Radu F. Alexandru Labirint. Kiválósági díj: Tamara Buciuceanu. Életműdíjak: Ilie Gheorghe színész, Coca Bloos színésznő, Tudor Mărăscu rendező, Gabriela Nazarie díszlettervező, Ion Cazaban színikritikus. Különdíjak: András Lóránt koreográfus, Gabriel Basarabescu zeneszerző, Aneta Forna Christu bábszínész. |
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!