Hirdetés

Nagyot szólt a Suttogások az UNITER-gálán

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítanak az elismerések. A színház művészete nagyon múlékony, elillan, mint a tegnapi felhő, így nagyon fontos számunkra minden pozitív visszajelzés” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bogdán Zsolt.

2011. április 20., 08:092011. április 20., 08:09

Ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gálájának főszereplője: az Andrei Şerban rendezte Suttogások és sikolyok című produkció lett a 2010-es év legjobb előadása, de a társulat további három díjat is magáénak tudhat. A legjobb férfi főszereplő díját a hétfő esti gálán Bogdán Zsolt vehette át a Suttogások és sikolyokban nyújtott alakításáért, Şerbannak pedig a legjobb rendezés díját ítélte oda az Alexandru Berceanu rendezőből, Maria Miu díszlettervezőből, Ozana Oancea színművésznőből, Ion Parhon és Sebastian Vlad Popa színházkritikusokból álló zsűri, ezzel az Amerikában élő Andrei Şerban előadása mindhárom jelölését díjra váltotta.

Jelölték a legjobb rendezés díjára Bocsárdi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatóját is A velencei kalmár színreviteléért. Idén egyébként a kolozsvári színház két előadása is versenybe szállt a legjobb előadás díjáért, hiszen az intézmény igazgató-főrendezője által színre vitt Leonce és Lénát is jelölték az elismerésre, de Carmencita Brojboiu a produkcióhoz készített díszletét is díjra terjesztette elő a jelölőzsűri, Viola Gábor pedig a legjobb férfi mellékszereplő díjára volt esélyes Georg Büchner darabjának Valeriója megformálásáért. A Tompa előadásához fűződő három jelölésből végül ez utóbbit sikerült díjra váltani, ezzel Viola, aki első évadát tölti a kolozsvári társulatnál, máris rangos elismerésben részesült.

„Kaptam már ennél fontosabb dicséretet is, például amikor a kislányom egy előadás után azt mondta nekem: »Ügyes vagy, apa.« Egyébként mindenképpen fontos ez a díj, hiszen egyrészt a munkámra irányítja a figyelmet, másrészt szakmai szempontból megerősíti a társulathoz való tartozásomat” – fogalmazott lapunk kérdésére Viola Gábor. A színművész korábban egyébként évekig szabadúszóként dolgozott Magyarországon – Budapesten, Tatabányán és Veszprémben is kapott szerepeket. Mint mondta, a felesége ameddig lehetett, követte őt, kislányuk megszületése után azonban eldöntötték, hogy letelepednek, Magyarországon azonban nem szerettek volna maradni. Viola Gábor a kolozsvári társulatnál korábban már kétszer érdeklődött, harmadszorra pedig meg is kötötték a szerződést. „Sokkal komolyabb szervezettség jellemzi ezt a társulatot, mint Erdély más magyar színházait, és jó előadások születnek itt, ezért volt vonzó számomra” – mondta Viola.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítanak az elismerések. A színház művészete nagyon múlékony, elillan, mint a tegnapi felhő, így nagyon fontos számunkra minden pozitív visszajelzés” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bogdán Zsolt. Mint mondta: valamennyi szerepét szereti, másképpen nem tudna kiállni a közönség elé. „Szembe kéne köpnöm magam, ha úgy játszanék egy szerepet, hogy nem szeretem, és nem mélyülök el benne. Ami a Suttogásokat illeti, az elején kissé nehéz volt megbarátkozni vele, de aztán nagyon közel került hozzám” – mondta a színművész, aki 2004-ben már megkapta egyszer az UNITER legjobb alakításért járó díját. Mint mondta, akár Tompa, akár Şerban előadása lett volna a legjobb előadás, a társulat ugyanúgy örült volna, ilyen szempontból nem konkuráltak egymással.

A legjobb előadás díját Visky András, a kolozsvári magyar színház igazgatóhelyettese vette át, Andrei Şerban nevében pedig a legjobb rendezés díját Carmencita Brojboiu díszlettervező, aki a rendező köszönőlevelét is felolvasta. „Örülök az elismerésnek, hiszen ez az előadás teljesen új utat jelent számomra” – áll a levélben, amelyben Şerban egyben sajnálatát fejezi ki, amiért a produkció női szereplői közül senkit sem jelöltek díjra. 1990 óta egyébként a kolozsvári magyar színháznak ez a hetedik produkciója, amelyet a legjobb előadás díjával tüntet ki az UNITER.

Az UNITER további díjazottjai
A legjobb női főszereplő: Ofelia Popii (Radu Stanca Színház, Nagyszeben). A legjobb női mellékszereplő: Ana Ciontea (Bukaresti Nemzeti Színház). A legjobb díszlettervező: Dragoş Buhagiar (Temesvári Állami Német Színház). Színészi debütdíj: Conrad Mihai Mericoffer (Bukaresti Nemzeti Színház). A legjobb tévészínház: Komámasszony, hol a stukker? (Görgey Gábor), Mircea Cornişteanu rendezésében Unde-i revolverul? címmel. Legjobb rádiószínház: D’ale Carnavalului (Ion Luca Caragiale), Gavriil Pinte rendezésében. 2010 legjobb román színdarabja: Radu F. Alexandru Labirint. Kiválósági díj: Tamara Buciuceanu. Életműdíjak: Ilie Gheorghe színész, Coca Bloos színésznő, Tudor Mărăscu rendező, Gabriela Nazarie díszlettervező, Ion Cazaban színikritikus. Különdíjak: András Lóránt koreográfus, Gabriel Basarabescu zeneszerző, Aneta Forna Christu bábszínész.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés