
Fotó: A szerző felvétele
2010. november 02., 09:232010. november 02., 09:23
„Az elmúlt évekhez képest idén a sok-sok rövidfilm mellett jóval több, szám szerint 22 művész-, illetve dokumentumfilmet láthat a közönség. Reméljük, ennek és a versenybe nevezett rövidfilmek minőségének köszönhetően nézőink legalább annyira fogják szeretni a 2010-es fesztivált, mint az eddigi tizenhetet” – adott hangot derűlátásának Sipos Levente.
A fesztiváligazgató optimizmusát az előzsűrizés is fokozza. A beérkezett 679 alkotás közül a szakemberek olyan produkciókat voltak kénytelenek kiejteni, amelyek az elmúlt években biztosan a vonal fölé kerültek volna. A kiválogatott 52 rövidfilm közül már többet is díjaztak más filmes mustrákon. Akadnak olyan alkotások is, amelyek például a neves cannes-i, berlini vagy Karlovy Vary-i seregszemlén kaptak elismerést. A legtermékenyebbek ezúttal a spanyol, illetve a hazai filmesek voltak, akik hét-hét alkotással neveztek be.
A közönséget idén Oscar-díjra jelölt mozikkal is várják a szervezők. Már most borítékolható az az érdeklődés, melyre szombaton este fél 10-től Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című magyar–német koprodukcióban készült alkotása számíthat. A filmnek több jelenetét is Marosvásárhelyen forgatták, ráadásul a főszereplőn, Török-Illés Orsolyán kívül a fiatal rendező több száz helyi statisztát is foglalkoztatott. Az év legsikeresebb román filmjét, Marian Crişan – Locarnóban négy díjat is szerzett – Morgen című alkotását a zárónapon, vasárnap délben 12.20-tól, a díjnyertes rövidfilmek bemutatását követően tekintheti meg a fesztiválközönség.
A hazai játékfilmekre hulló nemzetközi díjözön nem minden esetben használt a vásárhelyi fesztivál szervezőinek. Sipos Levente elpanaszolta, hogy egyes forgalmazókat már nem is érdekli az alkotás romániai nézettsége. „Még több román filmet szerettünk volna bemutatni a díjazott külföldi alkotások közül. Előfordult azonban, hogy miután jeleztük a forgalmazónak, hogy elfogadjuk a feltételeit, válaszra sem méltatott” – rótta fel az egyik hazai cég komolytalanságát a fesztiváligazgató.
Sipos viszont már most biztos abban, hogy a fesztivál nagykorúsodása alkalmából szervezett nemzetközi szakmai találkozón mind a Román Nemzeti Filmintézet (CNC), mind a Magyar Mozgókép Közalapítvány képviselői közül mindenki ott lesz péntek délelőtt, aki számít. „Egy olyan szakmai találkozót és tapasztalatcserét szeretnénk, amelyből mindkét ország filmesei hasznot húzhatnak, és esetleg újabb közös alkotásokra ösztönözné őket” – tette hozzá Sipos Levente.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.