2010. december 08., 10:252010. december 08., 10:25
Nagy Melinda elmondta: valamennyi kép sajtófotó, amelyek korábban a Newsin, illetve az inphoto.ro hírügynökségeken, illetve a sportoldal.ro oldalon jelentek meg. Mint mondta, azért állított ki kizárólag sajtófotókat, mert a kiállítás egy sajtófotók témakörben kiírt pályázat keretében jöhetett létre. A Fényképészek Kávézója elnevezésű versenyt a fotografa.ro oldal írta ki, ennek első díját nyerte el Nagy Melinda.
A kiállított fényképek témája változatos, politika-, társadalom-, színes és sportfotókat egyaránt tartalmaz a 18 képből álló tárlat. Több politikus portréját is megtaláljuk, látható többek közt Tőkés László lebiggyesztett ajakkal, de láthatjuk Mircea Geoană szociáldemokrata politikust is, amint épp egy puszit készül adni az egyik tömegben álló hölgynek, aki szemmel láthatóan viszolyogva próbál kitérni a megtiszteltetés elől. Ugyanakkor a képeken megtalálható Cristian Minculescu, a legendás román rockzenekar, az Iris frontembere, amint épp kiölti a nyelvét.
Kérdésünkre Nagy Melinda elmondta, a portrék kiválasztásánál a humor volt a fő szempont, és arra is vigyázott, hogy az újságírás egyetlen tematikája se kerüljön túlsúlyba. A fotóművésztől megtudtuk, második egyéni kiállításánál tart, korábban Budapesten, a Kolta Galériában Ablak Erdélyre című tárlatát tekinthette meg a nagyközönség. Nagy Melinda egyik fényképét a Kolozs megyei román újságírók az év sportfotójának választották.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.