Hirdetés

Nagy volt a nyüzsgés a színházakban

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Ahogy a korábbi években, idén is nagy volt az érdeklődés a színházi világnap programjai iránt. Szerdán – akárcsak a világ szinte valamennyi színháza – az erdélyi és partiumi teátrumok is rendhagyó eseményekkel, előadásokkal ünnepeltek az 51. nemzetközi színházi világnapon, és felolvasták Dario Fo olasz drámaíró világnapi üzenetét.

Krónika

2013. március 29., 08:412013. március 29., 08:41

Textus helyett pretextusként, vagyis szigorúan vett szövegkönyv helyett mintegy ürügyként használták a nagyváradi színház színpadára lépő diákok azt a két művet, amelyek alapján elkészítették saját jelenetüket. Az Álmok elnevezésű produkció Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című színművét és Örkény István Egyperces novelláit alapul vevő színpadi etűdök a kamaszok és a felnőttlét küszöbén álló fiatalok konfliktusait, vívódásait jelenítették meg a népes közönség előtt.

Az előadást megelőzően ifj. Kovács Levente, a Szigligeti Társulat színművésze olvasta fel a világnapi üzenetet, majd a diákcsoportok léptek színpadra. A jeleneteket nagyjából tízfős csoportokban, színművészek vezetésével állította össze az Ady Endre Gimnázium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Szent László Római Katolikus Gimnázium, illetve a Iosif Vulcan Főgimnázium, a Francisc Hubic Művészeti Népiskola és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kilencven diákja. A világnapi előadás a váradi Szigligeti Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű programjának része volt, amelyhez idén először csatlakozott a PKE.

„Egyre többen szeretnék, hogy bevezessük a kulisszák mögötti lét titkaiba, csodáiba és hétköznapjába. Elég sokan vettek részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyílt napján” – értékelte lapunknak Tompa Gábor, a színház igazgatója az általuk szervezett rendezvénysorozatot szerda este, a színészek és újságírók között lezajlott kosárlabda-mérkőzést követően, amelyet 59-52 arányban az újságírók nyertek meg. Mint részletezte: szerda délelőtt gyerekműsor is volt, amelyet kétszer is megismételtek, igyekeznek a nyílt napot minél több új eseménnyel kibővíteni. A világnap előtti este egyébként „színházi vacsorán” vehettek részt az érdeklődők: a vacsorát a színészek készítették el és tálalták fel. „Hozzá kell fűzni, hogy március 28-án és 29-én egy, az Európai Színházi Unión belüli projektet bonyolítunk le, amelynek a gyűjtőneve Ezer polgár” – tette hozzá a színházigazgató. A projektben öt színház vesz részt, mindegyik kétszáz civilt foglalkoztat.

A jelentkezők négy fiatal rendező keze alatt dolgoznak egy szövegen. Ezáltal a színház megpróbálja kicsit kiterjeszteni a határait, igyekszik egy kicsivel közelebb kerülni a városhoz, jobban bevonni a közös munkába a színházkedvelőket – magyarázta Tompa Gábor. A világnapi események sorát a színészek zenekarának koncertje zárta este.

A kolozsváriakhoz hasonlóan Szatmárnémetiben vagy éppen a gyergyói Figura Stúdió Színházban is nyílt napra várták az érdeklődőket napközben. A „színházi idegenvezetés”, a kulisszák mögé való betekintés lehetősége évről évre egyre több embert vonz, de a régi előadások vetítésére vagy a különféle kellék- és plakátkiállításokra is sokan kíváncsiak voltak. Fergeteges bulit csapott a színházi világnap alkalmából a Tamási Áron Színház művészeiből összeállt Tesztoszteron Zenei Alakulat is. A Tesztoszteron című előadásban hat színész zenél, erre építették a világnapi produkciót, és az ötletgazda Nagy Alfréd szerint a „vegyes saláta” műfajú koncerten mintegy húsz színész, rendező és irodalmi titkár lépett fel. A hangszereknél folyamatosan cserélődtek a színészek, minden számot más adott elő, például a 74 éves Nemes Levente Tankcsapdát énekelt, de az eklektikus repertoárban volt Judas Priest, AC/DC, Kiscsillag és Máté Péter is. A színház előcsarnokában tombolt a közönség, a koncert utáni buli pedig hajnalig tartott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés