
Giuseppe Verdi három – Schiller drámáin alapuló – operáját mutatta be koprodukcióban a Kolozsvári Magyar Opera és a Magyar Állami Operaház Budapesten november 29. és december 1. között.
2013. december 02., 19:382013. december 02., 19:38
A Szent Johanna és A haramiák előadása Magyarországon ősbemutatónak számított, a Luisa Millert pedig már láthatta az ottani közönség. Az Erkel Színház frissen felújított épületében mintegy ötezer néző látta összesen a három nap alatt a három előadást.
„Mindhárom opera tomboló sikert aratott, a Szent Johannáról például »Csodát varázsoltak a kolozsváriak« címmel írt Kabdebó Lóránt színikritikus, míg A haramiák előadásán, már a nyitányt is megéljenezte a közönség” – olvasható az intézmény közlemnényében.
A trilógiát a kincses városban december 6. és 8. között mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera. A három művet korábban egyetlen romániai operaház sem mutatta be, a két intézmény – a kolozsvári és a budapesti – ezzel a trilógiával tiszteleg a 200. évvel ezelőtt született Giuseppe Verdi előtt. Az előadások művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György.
A rendezők 16 szoborral rendelkeztek, amelyeket saját elképzelésük szerint alkalmaztak a produkciók díszéleteként – ennek célja a három opera egységét sugallni, amelyek ugyanakkor egyediek is maradnak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!