
Ötven reneszánsz és barokk festő portréja látható kedd este óta a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. Az Árkossy István festőművész alkotásaiból nyílt tárlat megnyitóján bemutatták a kolozsvári származású alkotó Nagymesterek – Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka című kötetét is.
2016. április 27., 19:472016. április 27., 19:47
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke bejelentette: a tárlatot május 13-áig lehet látogatni. Banner Zoltán művészettörténész úgy fogalmazott: ezzel a kiállítással nemcsak a kolozsvári származású művész tért haza, hanem maguk a nagymesterek is, Árkossy kiállítása pedig tulajdonképpen egy tüntetés az európai értékek mellett. „A művészetnek nem csupán egy korszaka, hanem törvénye az újjászületés” – fogalmazott.
Mint kifejtette, az ismert reneszánsz és barokk festők arcképeit bemutató festménysorozatnak nem az a lényege, hogy új múzeumot hozzon létre, hanem példát statuál arról, hogy a tudás és a hit elválaszthatatlan az igazi művészettől. Szerinte Árkossy nemcsak remek festő, hanem remekül ír is a művészetről, immár a harmadik köteténél tart.
Lucian Năstasă-Kovács, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója ugyanakkor kijelentette: Árkossy István nagyon nagy művész, arra emlékezteti, hogy mit kellene jelentsen a művészet a 21. század elején. Az igazgatót elsősorban a festmények technikája nyűgözte le. „A művészetnek valamit mondania kell. Jobban szeretem, ha egyenesen mondja meg nekem az alkotó, hogy mit szeretne, mint ha nagyon elvont lenne” – fejtette ki Lucian Năstasă-Kovács.
Németh Júlia műkritikus, művészettörténész arról értekezett, hogy Árkossy az időkorlátokat feloldva teremtette meg a reneszánsz és barokk festők arcképeiből a maga külön bejáratú reneszánszát, az egyetemes művészettörténet legismertebb részleteiben merült el. Hozzáfűzte, a könyvében a képzőművész objektíven mutatja be saját szubjektív művészettörténetét. „Értékes csemege: egy kortárs művész vallomása egy korról és önmagáról” – méltatta a kiadványt Németh Júlia.
Maga Árkossy István úgy fogalmazott: izgalmas korszak volt a portrék elkészítésének időszaka, úgy érezte, mintha ezek a művészek beköltöztek volna az életébe.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!