Hirdetés

Művésztelep nyílt Gyergyóban

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Hazai és határon túli képzőművészek és számos művészetpártoló ünnepelt együtt a szervezőkkel a gyergyóalfalvi Sövér Elek Alapítvány tizedszer szervezett Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborában a pénteki megnyitón.

Pethő Melánia

2014. július 28., 10:262014. július 28., 10:26

A huszonkét alkotó tíz napig lesz vendége a Bucsin-hegy aljában található művésztelepnek. Nem véletlen a tábor megnyitójának dátuma, amely immár tíz éve változatlan: július 25-én született ugyanis Alfalu egyik büszkesége, Sövér Elek festőművész, grafikus.

„Hetvenhét éves lenne idén, de már az égből szemléli a vászonra festett arcokat, a kőbe, fába faragott örömet és fájdalmat, a kelmébe szőtt szeretetet” – fogalmazott a rendezvény megnyitóján Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke.

Gáll Szabolcs alfalvi polgármester a szervezők és alkotók „közös hangját” méltatva rávilágított, a rendezvény tizedik kiadása jel arra, hogy a folytatás már nem lehet kérdéses.

„Méltán ünnepelhetünk, mert tíz éven keresztül sikerül, ezt a tábort és ennek színvonalát megtartani” – mintegy értékelésképpen hangzottak Balázs József szavai. Az alfalvi festőművész a tábor mentoraként fogalmazta meg óhaját: „Kívánom, hogy a zárórendezvényen olyan alkotásokkal köszönthessük a közönséget, mint minden évben, amikor azt állapítottuk meg, hogy eddig ez volt a legszínvonalasabb tárlat. Remélem, idén is ezt mondhatjuk el” – fogalmazott Balázs József a táborban születendő munkákból nyíló kiállítás kapcsán.

A megnyitót augusztus 3-án 11.30-kor tartják Alfaluban, a képzőművészeti galériában. Szintén a tábor mentoraként szólt az egybegyűltekhez Márton Árpád, gyergyóalfalvi születésű festőművész, aki úgy fogalmazott: azt szeretnék, ha a következő nemzedék ugyanúgy álljon a Vadárvácska mellé, és ugyanúgy vigye a rendezvény hírnevét a nagyvilágba, mint ahogy éveken át ők tették.

Az alkotótáborban Barabás Éva, Datu Victor, Major Gizella, Gergely Erika, Kákonyi Csilla festőművész, Bálint Károly, Kiss Levente, Hunyadi László szobrászművész, Sajgó Ilona és Nagy Dalma textilművész Marosvásárhelyről, Miholcsa József szobrászművész Sárospatakról, Csutak Levente festőművész, grafikus, Jakabos Olsefszky Imola keramikus, festőművész Brassóból, Márton Árpád, Orbán Endre festőművész Csíkszeredából, Bakos Éva, Dávid Júlia, Simon Miklós festőművész Szegedről, Démond Réka festőművész Siófokról érkezett. A gyergyóalfalusi Balázs József, Vargyas Ildikó festőművész és Szakács Eszter textilművész is részt vesz az alkotótáborban.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
Hirdetés
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
Hirdetés
Hirdetés