
Egy a több mint 70 kaszojai műalkotás közül. A művésztelep már csak emlék, a szobrok és környezetük felújításra szorulnak
Fotó: Arad Megyei Tourinfo
A fiatal nemzedék képzőművészeti ismereteinek bővítése, a festészet és szobrászat iránt érdeklődő tanulók tapasztalatcseréinek érdekében indított közös projektet az Arad Megyei Kulturális Központ és a békéscsabai Munkácsy Múzeum. A művészeti együttműködés több alkotótábor szervezésére és egy monumentális műalkotás közös készítésére is kiterjed.
2025. március 21., 19:472025. március 21., 19:47
2025. március 24., 10:392025. március 24., 10:39
A két országból összesen 90 fiatal vesz majd részt a programban, mely az Európai Unió támogatását élvezi: összesen több mint 241 ezer eurót fordítanak a művészeti együttműködésre, aminek nagy része vissza nem térítendő támogatás, az összköltségvetés nagyobb hányada (több mint 163 ezer euró) az Arad megyei önkormányzat alárendeltségében működő megyei kulturális központot illeti meg.
A partnerintézménnyel közösen több programot szerveznek a fiataloknak, akik
Itt, a Zaránd-hegység lábánál fekvő kies tájon, a több mint 40 éve létrehozott szoborparkban szobrászati tematikájú alkotótábort tartanak majd, míg a békéscsabai Gabonamúzeumban (hivatalosan Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely) a festészet iránt érdeklődőknek szerveznek művésztelepet.
Az Arad megyei önkormányzat nem titkolt célja, hogy a Szobrászat és múzeum: alkotás és kiállítás című projekt keretében felújítsa a kaszojai szoborparkot. A ritkaságnak számító szabadtéri műalkotás-gyűjteményt az 1979 és 1985 között Kaszoján szervezett alkotótáborokban készült faragványok alkotják.
Akkoriban évről évre tíz képzőművészt láttak vendégül, akiknek a rendelkezésére bocsátottak egy-egy székelyhidasi vagy vistai kőtömböt, az aradi vagongyárban készült szerszámokat, sőt még szakképzetlen munkaerőt is a nehezebb fázisok elvégzéséhez, a kész alkotást pedig beton alapra helyezték.
Ma már rossz állapotban vannak a szobrok, a körülöttük létrehozott dendrológiai park elbozótosodott, az ösvényeken úgy kell keresni az alkotásokat.
Kaszoján létezik egy magánkézben lévő tábor és kemping, de annak szomszédságában működik a megyei tanács tulajdonában lévő ifjúsági és diáktábor (a volt pionírtábor), ami az aradi magyar közösség számára „kultikus” hely, hiszen generációk jártak oda majálisozni (innen származik a ma is használatos „Kaszojális” elnevezés), az utóbbi húsz évben pedig az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) ott szervezi meg minden tavasszal a hagyományos ifjúsági fesztiválját.
Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök szerint az együttműködés révén befektetnek a jövőbe. „Lehetőséget kell biztosítanunk a fiataloknak, hogy megismerjék az igazi értékeket, aktív alakítói, ne csak szemlélői legyenek a kulturális-művészeti életnek, tegyüttműködjenek a határon túli kortársaikkal, ezáltal hosszú távra szóló kapcsolatokat alakítsanak ki” – idézte a megyei tanács sajtóközleménye az elnököt.

A kezdeményezők azt remélik, hogy több forrásra nagyobb eséllyel pályázhatnak majd a határ menti együttműködés keretében, ezáltal közös fejlesztéseket valósíthatnak meg például a turizmus, a környezetvédelem, a mezőgazdaság vagy az egészségügy területén.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!