
Nagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor nemcsak a Kárpát-medence magyarságára, hanem a diaszpórában élőkre is gondolni kell – állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén.
2014. július 28., 10:192014. július 28., 10:19
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Kultúra mesterfokon, versengés vagy kiegészítés című rendezvényen leszögezte: minden magyarlakta települést el kell érni a magyar kultúra minden egyes szegmensével. „A kulturális jelenlét idővel gazdasági előnyt, gyarapodást is eredményezhet” – hangsúlyozta.
A pódiumbeszélgetésen részt vett a Kárpát-medencén kívüli magyar kulturális intézetek több vezetője is. Vitézy Zsófia, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, munkájuk során legfőbb céljuk, hogy a kint élő 4-5 ezer fős magyarság ne csak a belga médiából értesüljön a magyarországi történésekről és a magyar kultúráról.
Ennek a törekvésnek a részeként az aktuális programokról közösségi oldalakon, valamint hírlevélben ad tájékoztatást az intézet, amely magyarórákat és cserkészfoglalkozásokat is szervez.
Doncsev Toso, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a balkáni országban hamarosan felavatják Nagy László Kossuth-díjas magyar költő mellszobrát. Beszélt arról is, hogy tavaly volt 30 éve, hogy a bolgár fővárosban az egyetemi oktatás keretében elindították a magyar szakot, amelynek jelenleg 60 hallgatója van.
Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója arról beszélt, hogy bár az intézet költségvetési kerete csak apró feladatok ellátását teszi lehetővé, az elmúlt két év alatt mégis sikerült 450 eseményt szervezniük. Kitért arra, hogy a kultúra közvetítésekor nemcsak a fővárosiakra kell gondolni.
Ezenkívül hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a nemzetpolitikai célok megvalósulása mellett a román népnek is „el kell adni” a magyar kultúrát. A rendezvényen jelen volt Lövétei Lázár László, a Székelyföld című, Csíkszeredában megjelenő kulturális havilap főszerkesztője is, aki hungarikumnak nevezte a Kárpát-medencei folyóirat-kultúrát.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!