
2010. október 25., 08:432010. október 25., 08:43
A kötetet a Népújság főszerkesztője, Nagy Miklós Kund szerkesztette, előszót ő és Ötvös József, a vásárhelyi Vártemplom lelkésze írt a kötethez. Az 55 református templomhoz Ötvös József, a 11 katolikushoz Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, a 12 unitárius szentélyhez pedig Nagy László unitárius esperes írt kísérőszövegeket.
A Bernády-ház kiállítótermeiben ugyanakkor tárlat nyílt a műemlék épületekről készült fényképekből. Borbély László miniszter, az alapítvány elnöke nyitotta meg a Bernády-napokat, mondván: „Bernády polgármester szellemiségét érzik a marosvásárhelyiek, akik nap mint nap tesznek azért, hogy ez a szellemiség fennmaradjon.” Baricz Lajos költő-plébános Márton Áron püspököt idézte: „templomépítő nép voltunk és vagyunk”, Nagy László unitárius esperes a marosszéki templomokat a vidék történelmének letéteményeseiként értékelte.
Történelmi kuriózumként szólt például arról is, hogy Magyarzsákodon 1940. szeptember 1-jén 24 órán át az egymástól négy méterre levő templom és harangláb két különböző államhoz tartozott. Bálint Zsigmond sok éven át tartó templomfelfedező munkájának a részleteit ecsetelte, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a templomok harangjai általában az 1920-as évekből származnak, hiszen a régebbi harangokat az első világháború idején beolvasztották.
A Bernády-napok keretében pénteken délelőtt a vásárhelyiek a református temetőben megkoszorúzták a Bernády-síremléket, majd a Bernády-szobrot. Este a Kultúrpalotában ezúttal Lohinszky Loránd színművészt jutalmazták Bernády-emlékplakettel.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.