
2010. október 04., 09:442010. október 04., 09:44
„A Figura olyan színház, amely mindenhol jelen van, ahol kultúráról van szó” – jelentette ki Mezei János polgármester, kifejtve, hogy a társulat életképességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Csíkszeredát és Udvarhelyt megelőzve húsz évvel ezelőtt létrejött, és azóta is figyelemre méltó tevékenységet folytat. Béres László színházigazgató elmondta, a kétévente rendezett mozgásszínházi fesztivál a legjobb alkalom a húszéves intézményesülés megünneplésére, hiszen a Figurára a leginkább a kísérletező kedv és a csapatszellem jellemző.
Mindezt azzal is próbálják érzékeltetni, hogy erre a kiadásra olyan társulatokat hívtak meg, amelyekre jó csapatszellem jellemző, illetve amelyek egy erőteljes alkotóegyéniség köré tömörülve csapatban értek el jelentős sikereket. Többek közt láthatta a közönség Bozsik Yvette társulatának Újravágva című nagyszínpadi műsorát: a neves táncművész saját maga és társulata pozitív és negatív kritikáinak paródiáit rendezte meg.
De láthattuk a színpadon Urbán Andrást és társulatát, Pintér Bélát és társulatát, a török Caglar Yigitogullari kortárs táncművészt, a francia Kobez CMDC társulatot, a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színházat, amely a Béres László rendezte Yermát mutatta be. A házigazda Figura Stúdió Színház a Bozsik Yvette rendezte Játszóteret mutatta be. Az előadásokat követően neves előadóművészek léptek fel: Lajkó Félix és Brasnyó Antal, illetve a francia Laurent Rochel és Loic Schild. Ugyanakkor az érdeklődők számtalan „kulisszatitkot” tudhattak meg az ünneplő Figuráról azon a beszélgetésen is, amelyen a társulat eddigi hét igazgatója osztotta meg vezetői tapasztalatait a közönséggel.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.