Hirdetés

Mozdulatokban kódolt sors

Temesváron és Gyergyószentmiklóson vendégszerepel jövő héten a Közép-Európa Táncszínház. A budapesti társulat február 6-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében mutatja be Pyramidon című nonverbális mozgáselőadását, amellyel február 8-án a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban is fellép. Másnap,február 9-én szintén a gyergyói közönség tekintheti majd meg a táncszínház Levitáció című előadását.

Krónika

2013. január 31., 15:092013. január 31., 15:09

A Pyramidon koreográfusa, Katona Gábor neve jól ismert a temesvári közönség számára, hisz többször dolgozott az elmúlt években a Csiky Gergely színházban, lehetett látni rendezőként, koreográfusként és táncosként egyaránt – írja közleményében a temesvári teátrum.

A helyi publikum olyan előadásokhoz kötheti a nevét, mint a Prométheusz és a Mellékhatások, amelyeknek rendező-koreográfusa volt, valamint a Furnitur, amelyben koreográfusként dolgozott. A temesváriak egyébként szintén jövő héten mutatják be a Parasztopera című előadásukat, amelyben Katona Gábor újra koreográfusaként dolgozott. A művészt táncosként is láthatta a közönség 2011-ben, amikor a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) keretében bemutatott nagysikerű Bankett című előadásban lépett fel. Katona Gábor a Magyar Táncművészeti Főiskola Koreográfus szakán diplomázott. A Budapest Táncegyüttes, majd az akkoriban Horváth Csaba által vezetett Közép-Európa Táncszínház tagja volt. Magyarországon többek közt Eszenyi Enikő, Gothár Péter, Vidnyánszky Attila előadásaihoz készített koreográfiákat, de Bozsik Yvette, Duda Éva, Kovács Gerzson Péter előadásaiban dolgozott táncosként is.

A Közép-Európa Táncszínház 1989-ben alapított kortárs táncszínház – az első ilyen jellegű magyarországi formáció. Számos korszak és stílusteremtő művészeti vezető után 2006 óta dolgozik jelenlegi csapatával, továbbra is az alapító-igazgató, Szögi Csaba vezetésével. „Ahogy ezt nevében is hirdeti, a társulat egy adott földrajzi régióhoz kötődve határozza meg önmagát. Programszerűen kutatja és értelmezi a régió mozgásvilágában kódolt sorsát. Ugyanakkor jelenlétre is törekszik, teljes értékű maradéktalan jelenlétre, olyanra, mely képes felidézni, egybegyűjteni múltat és jövőt, mozdulatainkban, zsigereinkben őrzött emlékeinket és várakozásainkat” – olvasható a közleményben.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés