
Megpróbálják a fiatalok számára is érthetővé tenni, ezért aktualitást adtak Mozart vígoperájának, hiszen a feudális szokásjog ma már nem érvényes, de a hatalom és az egyén viszonya mit sem változott. Novák Péter rendező szerint ebben áll az előadás újszerűsége, derült ki a Kolozsvári Magyar Opera Figaro házassága című bemutatóját beharangozó keddi sajtótájékoztatón. A csütörtöki bemutató előadás 18.30-tól kezdődik.
2014. október 07., 17:012014. október 07., 17:01
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója a sajtóeseményen elmondta: az elmúlt húsz évben Kolozsváron nem mutattak be Mozart-operát, pedig szerinte „nincs operaház Mozart nélkül.” Hozzátette: az összes szerepet a Kolozsvári Magyar Opera alkalmazottai alakják, ami azért nagy szó, mert kevés operaház teheti meg, hogy külsős segítség nélkül tudjon összeállítani egy teljes szereposztást egy ilyen kaliberű előadásra.
A budapesti vendégrendező, Novák Péter az igazgató kijelentését megtoldotta azzal, hogy „opera (mint műfaj) sincs Mozart nélkül.” A színházi szakember bevallotta: számára teljesen új terep az operarendezés. Kifejtette: korábban a kolozsvári egyetemistáktól olyan reakciókat kapott, hogy az operában egész nap csak ordibálnak, ezért nem titkolt szándéka, hogy nyisson a fiatal közönség felé. „Vígjátékról van szó, de remélhetőleg a mögöttes társadalmi mondanivaló is átjön majd” – magyarázta.
Jankó Zsolt karmester ugyanakkor elmondta: óriási kihívás a társulatnak az előadás, ugyanis nagyon nehéz Mozartot játszani. „Egy Mozart-darab olyan mint a svájci óra: rengeteg apró alkotóelemből áll, amelyeknek tökéletesen kell egymáshoz illeszkedniük” – szemléltette Jankó Zsolt a mű bonyolultságát.
Újságírói kérdésre ugyanakkor Novák és Jankó elmondták: zenei szempontból egyetlen hangjeggyel sem csorbították az eredeti művet. „Mozart nem, hogy kortárs, hanem egyenesen előttünk jár, ami a zenei megkomponáltságot illeti” – magyarázta Novák Péter. Hozzátette: mint minden Mozart-mű esetében, a precizitás mellett a könnyedség is jellemzi a Figaro házasságát. „Lehet rajta röhögni” – fogalmazta meg végső nézőcsalogató érvét a rendező.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!