Hirdetés

Móricz ma is aktuális társadalomkritikai regényét viszi színre Bocsárdi László Kolozsvárt

•  Fotó: Kolozsvári színház

Fotó: Kolozsvári színház

Móricz Zsigmond Rokonok című regénye alapján készült előadást mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Bocsárdi László rendezésében, a produkciót kedden sajtótájékoztatón harangozták be a kincses városi teátrumban.

Krónika

2023. január 31., 21:592023. január 31., 21:59

2023. január 31., 22:112023. január 31., 22:11

Tompa Gábor, a színház igazgatója szerint a több mint 90 éve megjelent Móricz-regény, a szerző legerősebb társadalomkritikai regénye ma is aktualitással bír. Hozzátette: a regényben megjelenő korrupció, nepotizmus, a sikkasztás uralta vezetői réteg és a korrupciós botrányok apropóján nem kell erőltetni a történet aktualitását, hiszen ennek mintha egyenes folytatásában élnénk, és nemcsak Romániában, hanem világszerte.

Bocsárdi László rendező elmondta: fontos volt számára átlátni az akkori zűrzavart, hogy jobban megérthesse, mi történik ma.

Hirdetés

Kiemelte, hogy elsősorban a főszereplő Kopjáss István tragédiája érdekelte, ő a történet kulcsa, akivel saját bevallása szerint azonosulni tud. „Ez egy erkölcsi szempontból rendkívül fontos mű, és nyilván a nagy kérdés az volt számomra, hogy manapság az erkölccsel foglalkozni színházban mennyire szerencsés dolog, és a közönséget mennyire érdekli” – jelentette ki Bocsárdi László.

A szerteágazó cselekményű regény színpadra adaptálásáról Kali Ágnes dramaturg elmondta: a realista regényt egy olyan színpadi időre és térre írták át, amelyben Pista történetének összefüggésében jelennek meg mind a karakterek, mind pedig a történések. Bartha József díszlettervező elmondta: fontos volt, hogy a jelenetek között gyorsan lehessen megoldani a változásokat, így nem zsúfolták túl a teret. „Van egy rojtfüggönyünk és egy alapszőnyegünk, ebbe a térbe pedig dinamikusan gurulnak be különböző, teljesen átlátszó, lecsupaszított bútorok, amelyeknek csak a vázát látjuk. Az én meglátásom szerint ezek még jobban felerősíti a színészek, a test jelenlétét” – állapította meg a díszlettervező.

A rendezői vízió által meghatározott szövegadaptáció és stilizált tér elemelt játékstílust kívánt meg a színészek részéről is, melyben nagy segítségükre volt Bezsán Noémi koreográfus.

Elmondta, a színpadi mozgással és a koreografált részekkel arra törekedett, hogy ebben a vízióban, amit a rendező kitalált, a groteszk felé hajló színészi játékot felerősítsék. „Hogy a mozgásuk által a szereplőket a realitás síkjától elemeljük, azonban ezek ne leváló etűdök legyenek az előadás szerkezetében, hanem a karakterekhez szervesen illeszkedjenek” – fejtette ki Bezsán Noémi.

A Rokonok főszerepét Viola Gábor alakítja, további szerepekben Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Bács Miklós, Dimény Áron, Farkas Loránd, Orbán Attila, Bíró József, Imre Éva, Varga Csilla, Kicsid Gizella, Kiss Tamás, Gedő Zsolt, Bíró Gergő, Fazakas Hunor, Filep Gergő, valamint Tulogdi Botond látható. A produkció koreográfiáját Bezsán Noémi jegyzi, a jelmezeket Cs. Kiss Zsuzsanna tervezte.

A Móricz-adaptáció február 5-i, vasárnapi bemutatójára, valamint a február 6-i és 15-i előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés