TIFF: mínusz fokok a vetítővászonról

A főtéri mozizás a filmfesztivál által nyújtott egyik legkülönlegesebb élmény: akárhányszor is tapasztalja a néző, mindig van valami lenyűgöző abban, ahogy bele lehet feledkezni a filmszínházakénál nagyobb vetítővászonba, miközben körülöttünk mentőautók és repülőgépek vonulnak el, járókelők sietnek dolgukra, egy-egy nézőtársunk pedig egy üveg borral és cigarettával teszi kellemesebbé a szabadtéri élményt.

Az idei TIFF egyik plakátarcaként is jelenlévő Mátyás király körül visszahangzó párbeszédek hatására pár órára az estére meglehetősen lehűlő időről is megfeledkezik a néző.

Magyar napot tartanak a TIFF-en

Magyar napot tartanak szerdán a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelynek keretében négy magyar filmet vetítenek, köztük Szász János A nagy füzet című alkotását a rendező jelenlétében 18 órától a Florin Piersic moziban.

A Főtéren felállított sátorban 17 órától az érdeklődők Tudor Giurgiu fesztiváligazgatóval találkozhatnak, aki méltán lehet elégedett, hétfő estig ugyanis közel 20 ezer jegyet váltottak már a TIFF filmjeire.

A közönségszavazás alapján egyébként a versenyfilmek közül az amerikai The Voice of the Voiceless című alkotás a legnépszerűbb, a teljes programból pedig az olasz Nuovo Cinema Paradiso vezeti a szavazási listát.

A Főtéren hétfő este Hans Petter Moland norvég filmrendező Kraftidioten (Az eltűnés sorrendjében) című, az idei Berlinále versenyszekciójában szereplő alkotását mutatták be, amely nemcsak azért árasztja magából a mínusz fokokat, mert a film 116 percének mindegyik jelenetét véget nem érő hómezők keretezik, hanem a főszereplő megtörhetetlennek tűnő szenvtelensége miatt is.

A messzi észak egy kicsiny falujában éppen az év polgárának megválasztott Nils (Stellan Skarsgard) – szó szerint és átvitt értelemben is – határokat nem ismerő ember: hatalmas hókotró gépeivel töri fáradhatatlanul az utat egy olyan környezetben, ahol a temetőt is nehezen találni a fehérségben, és mi sem egyszerűbb egy holttest eltüntetésénél.

Nilst – „az eredményesen asszimilálódott bevándorlót” – teljes mértékben kielégíti munkája és családi élete, egy nap azonban egyetlen fiát kábítószer-túladagolás miatt holtan találják. A rendőrség lezárja az ügyet – „egy szülő sem hiszi el, hogy az ő gyermeke drogfüggő lehet” – Nils azonban biztos benne, hogy fiát mindenkinél jobban ismerte, így egyszemélyes nyomozásba, egyúttal bosszúhadjáratba kezd.

Az év polgára rezzenéstelen arccal, a morális vívódás legkisebb jele nélkül vág neki a rosszfiúk levadászásának, és tudta nélkül csöppen bele a helyi drogmaffia szereplői közötti konfliktusba, céljától azonban semmi nem tántoríthatja el.

A műfaja szerint fekete komédiaként meghatározott Kraftidioten sztorija alapjáraton nem lenne humoros, a párbeszédek, a nemzetiségi sztereotípiákat hordozó karakterek és az önmagát is kigúnyolni képes történetvezetés azonban garantálja a nevetést.

A hírhedt norvég jóléti társadalom kontextusában ezúttal nem „a jó dolgában megvesző”, önmagát halálosan komolyan vevő és emiatt vívódó, majd elkerülhetetlenül vesztébe rohanó embert látjuk, hanem a hűvös, emberi kezek által megalkotott környezetben vergődő karaktereket, akik mivel nem ebben a közegben szocializálódtak, megérteni sem tudják igazán.

„Ki kell próbálnod a norvég börtönt. Rendbe teszik a fogaidat, az elvégzett munkát pedig beszámítják a nyugdíjalapba” – meséli társának az egyik szerb drogkereskedő, miután azon álmélkodott, hogy a helyiek ugyan miért szedik össze a kutyaürüléket, „minek kell az nekik?”

Több szinten feszülnek egymásnak a világok a hómező közepén – a bevándorlók nem értik a helyi szokásokat, a helyi maffia nem tudja elfogadni, hogy az apa a játékszabályokat nem ismerve száll be a játszmába, Nils pedig az alvilág működését nem tudja felfogni – az ismert bosszútörténet pedig a többszintű világ bemutatásához szükséges keret. A film második vetítése csütörtökön 17 órától lesz a Győzelem moziban.