Szerda este a Boldogság expressz című előadással zárult a Szigligeti Színház miniévada, amelynek hét napja során az elmúlt évad tizenkét előadását láthatta újra a nagyváradi közönség.
2016. június 09., 20:022016. június 09., 20:02
A záróesten átadták a társulati díjak is. A 2015–2016-os évad Életműdíját a Szigligeti Színház művészeti tanácsa a legendás hírű Szabó József „Ódzsának” ítélte idén, aki – mint ahogy az Hajdu Géza méltatásában is elhangzott – „csendes tóba dobott kő gyanánt borzolta fel a magyar és a váradi színház állóvizét, olyan újszerű előadásokat teremtve, amelyek költőiségüknél fogva maradtak emlékezetes alkotásai a 20. és 21. századi színháztörténetnek”.
A Szigligeti Társulat 35. életévét be nem töltött színművészének járó díjat a társulati tagok szavazatai alapján ezúttal Ababi Csilla kapta – adta hírül a nagyváradi teátrum. A 2015/2016-os évad Közönségdíjasára online, a színház weblapján, valamint a miniévad alatt kitöltött űrlapok segítségével lehetett szavazni. A nézők döntése értelmében a népszerűségi díjat idén Szotyori József kapta.
A Nívódíjak odaítéléséről háromtagú zsűri döntött: Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja, Koltai M. Gábor rendező, valamint Theodor Cristian Popescu rendező kiemelték, hogy három, fejlődni akaró és erős társulat (a Szigligeti Társulat mellett a Lilliput Bábtársulat, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes) színes előadásait láthatták az eltelt néhány nap alatt. A zsűritagok döntése értelmében a legjobb bábművész Oláh Anikó Katalin, a legjobb táncos Brugós Sándor Csaba, a legjobb mellékszereplő Kocsis Gyula, a legjobb női főszereplő Ababi Csilla, a legjobb férfi főszereplő pedig Hunyadi István lettek.
A teátrum munkatársai az esten azokat a hűséges nézőket is díjazták, akik évtizedek óta bérletesei a színháznak: az Aranybérletet idén Molnár Judit és Pásztai Ottó kapták. A háttérmunkások számára járó Kulisszadíjról a színház munkaközösségének jelölései alapján a színház vezetősége döntött: az idei díjazott Lázár Attila világosító lett. A színház vezetősége ugyanakkor Aranyszilva és Aranykörte díjakkal jutalmazta a színház díszletépítő munkásait, valamint műhelyét.
Az est Kovács Enikő színművésznő megünneplésével folytatódott, aki idén pályára lépésének harmincadik évfordulóját ünnepli. Hajdu Géza laudációjában kiemelte: a Váradon eltöltött három évtizede alatt olyan remek főszerepekben láthatta őt a közönség, amelyek minden magyar színésznő álmai lehetnek.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!