Hirdetés

Mindössze három erdélyi társulat gondolt a magyar dráma napjára

Kevés erdélyi és partiumi magyar társulat ünnepli meg idén a magyar dráma napját, volt ahol anyagi gondokra hivatkoztak, máshol egyéb programok szervezése miatt nem jutott idő rá.

Krónika

2011. szeptember 21., 09:062011. szeptember 21., 09:06

A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünnepeljük a magyar drámát annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hagyományaihoz híven idén is készült az ünnepre. Ma 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatják be a temesváriak a színház stúdiótermében, majd 18 órától a szerzővel szervezett beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható a teátrumban. A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról és a magyar drámáról általában is. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto koncertjére kerül sor, melynek címe: A színház zenéje. Az események ingyenesek.

Praznovszky Mihály Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színház irodalmi műsorral készült. Ma 19 órától a Városi Művelődési Házban (egykori Arlus) Praznovszky Mihály irodalomtörténész tart előadást Be van fejezve a nagy mű címmel, közreműködnek a Szigligeti Társulat művészei: Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor. Az ünnepet idén kiegészíti a szintén Madách remekművéhez kötődő kerek évforduló: éppen 150 éve készült el a „nagy mű” – erre utal Praznovszky előadásának címe –, Arany János 1861-ben mutatta be Az ember tragédiáját a Kisfaludy Társaságban, igaz, nyomtatásban csak 1862-ben jelent meg. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori igazgatója, a Mikszáth Társaság elnöke, a balatonfüredi Tempevölgye irodalmi folyóirat főszerkesztője. Irodalomtörténeti, társadalomtörténeti munkássága jelentős, termékeny publicista, Mikszáth- és Madách-szakértő. Legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon.

Előre hozott ünnep Csíkban

A Csíki Játékszín társulata a tavalyi évad legsikeresebb előadásával, a Victor Ioan Frunză rendezte Finito című produkcióval kívánta meglepni a csíki színházkedvelőket a magyar dráma napja alkalmából, azonban, amint Budaházi Attila dramaturgtól megtudtuk, kénytelenek voltak tegnap játszani az előadást, mivel a darabban szereplő egyik színész már más társulathoz szerződött, ahol a jeles napon szükség van rá. „Tulajdonképpen a magyar dráma napja alkalmából, de nem a magyar dráma napján játszottuk az előadást” – mondta a dramaturg.
 

A BITEF fesztiválon a kolozsvári társulat

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Szerbiába utazott, így nem készültek külön eseménnyel a magyar dráma napjára. A Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (BITEF) versenyprogramjában szerepel Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása, amelyet szeptember 22-én és 23-án játszanak Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban. Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. „Az 1967-ben alapított, minden év szeptemberében megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével. A fesztivált 1999-ben a Premio Europa per il teatro különdíjjal tüntették ki” – áll a kolozsvári teátrum közleményében. A fesztivál számos helyszínen zajlik, az utóbbi években Belgrádon kívül Újvidéken és Niš városában is szerveznek eseményeket.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés