Mindenkinek megvan a maga Vásárhelye – Bogdán Zsolt színművész egyszemélyes előadása Bartis Attila novelláiból

A Spektrum Színház vezetője, Török István megkeresésünkre elmondta, Bogdán Zsolt előadóestje nagyon sokat jelent a Spektrum számára. „Az ötlet a színművészé, aki ezelőtt 6 évvel lépett fel nálunk Ady-estjével. Már akkor mondta, hogy tervezi a marosvásárhelyi születésű író novelláin alapuló estet. Bartis Attila is nagyon örült az ötletnek, ugyanakkor nekünk, kis színháznak óriási dolog, hogy két ilyen alkotó nálunk »találkozik«, és hogy csodálatos előadás született” – fogalmazott Török István. Hozzátette,

Török István azt is elmondta, mivel marosvásárhelyi beágyazottságú előadásról van szó – hiszen a Bartis-novellák az 1984-ben Magyarországra kitelepült író személyes, családi emlékeit dolgozzák fel, és az erdélyi város a „mindenkori otthon” történeteinek sajátos, tipikusan „vásárhelyi”, mégis egyetemessé emelt helyszíne – itt, az itteni közönséggel szeretnék ünnepelni az előadóestet. „Annak is nagyon örülünk, hogy látatlanban meghívták Gyulára az előadást, ez számunkra nagyon nagy megtiszteltetés” – mutatott rá a színházvezető.

Ahogyan elsüllyed
a mindenkori otthon

Bogdán Zsoltot első ízben láthatja a közönség olyan előadásban, amelynek ő az egyszemélyes alkotója: rendezője, szereplője, díszlet- és jelmeztervezője, valamint ő állította színpadra a szöveget.

– fejtette ki a színművész. Hozzátette, a novellákból kisugárzó Vásárhely-arc otthonos volt számára, hiszen összesen 6-7 évet töltött a városban: 1982–83-ban itt végezte az iskolát, itt érettségizett, majd a 90-es évek elején itt járt a színi főiskolára, így ismerősek voltak a novellákban szereplő utcanevek, a színház, a filharmónia, az emberek közti kapcsolatok, a kis terek hangulata, az akkori vásárhelyi miliő. „Az, hogy Vásárhely áll a Bartis-novellák középpontjában, csak kiindulópont, hiszen mindenkinek megvan a maga Vásárhelye. A mindenkori kisebbségeknek, a világ bármely, a perifériára sodródott közösségének, kultúrájának, a mindenkori otthonnak az elsüllyedése a fókusz” – fogalmazott a rendező.

Bogdán Zsolt azt is kifejtette,

„Alapdolgokról mesélnek a Bartis-novellák: apa, anya, nagyszülők, alaptörténetek, amik vagy amikhez hasonlók bárkiéi lehetnek. Ez a fajta sokszínűség bárkinek az életében jelen lehet vagy jelen lehetett, nagyon egyetemes az a fajta megközelítés, ahogyan az író a várost felskicceli. Ahogyan én magamra ismertem a szereplőkben, remélem, ugyanígy fog magára ismerni a néző is” – mondta Bogdán Zsolt. Hozzátette, a novellákban megjelenő emberek sokszínűsége tulajdonképpen egyetlen embert, egyetlen világot alkot meg.

Nagyszülők, szülők
történeteiben a huszadik század

Bogdán Zsolt arról is beszámolt, régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy előadást készítsen a novellákból, erre Török István biztatta 3-4 éven keresztül, majd maga Bartis Attila is bátorította.

„Most a járványhelyzetben adódott a lehetőség, hogy sokat dolgozhattam a szövegen otthon, majd itt a Spektrumban a színpadon készíthettem az előadást.

– fejtette ki az alkotó. Kérdésünkre, miben más az, ha valaki teljesen egyedül alkot meg egy elő-adást, mintha valaki más instruálná, Bogdán Zsolt azt felelte, ilyenkor az ember tud magának időt hagyni az érési folyamatokra, azokat az útvesztőket, amikben eltévedhet, át tudja gondolni, majd kihátrál belőlük, máshol keres utakat: nagyon izgalmas munkafolyamat volt az elmúlt 2–3 hét alatt. Egyébként 4–5 évbe telt, amíg a terveket, az elképzelést megérlelte magában.

Színházi nyelvre
„lefordított” próza

„Az elmúlt években, amikor más előadásokon dolgoztam, végig azon töprengtem, miként lehetne ezt a szöveget színházi nyelven előadni. Annak idején valaki azt mondta az Ady-estem kapcsán, hogy ez tulajdonképpen nem színház. Ily módon az is ösztönzött, hogy megmutassam: a prózából, ami ugye nem színházi műfaj, igenis lehet olyan előadást készíteni, ami színházi nyelven szól a nézőhöz” – fogalmazott a színművész.

Kifejtette, a román színjátszásra jellemző színházi nyelven szólal meg az előadás: ez azt jelenti, hogy

„Amikor például árvízről van szó a szövegben, az kerül fókuszba, hogy miként lehet azt a lehető legegyszerűbben és a legkifejezőbben megjeleníteni a színpadon elementáris, alapvető dolgokkal, amiket mindenki egyből felismer. A színpadon agyaggal, tulajdonképpen földdel dolgozom, uszadékfákkal, növényekkel – a város peremvidékén növő kórók is díszletelemekké válnak. Üveg, fa, papír, kő, belül pedig tűz – elemi anyagok. Ugyanígy a novellák sarokpontjai is elementáris, a legegyszerűbb és legfontosabb dolgok: Isten, halál, elengedés, búcsú” – mutatott rá az alkotó.