
Az én mesém címmel mutatja be legújabb előadását a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Furik Rita rendezésében szeptember 30-án.
2014. szeptember 28., 19:392014. szeptember 28., 19:39
A mesék és énekek ősi, mágikus világából építkező előadást kortól függetlenül mindenkinek ajánlják az alkotók, hiszen, mint mondták „a mese régebbi minden tudománynál, benne a világ rendjének ősi mintái és igaz képei őrződnek”.
A rendező alapötletének mesévé írásában Prezsmer Boglárka dramaturg és Benkő Éva gyermekpedagógus segített, az alkotók pedig a történet kialakítása, elmondása közben a lírai tartalmak megragadására törekedtek. Forgatókönyvük, színpadi nyelvezetük szervesen alakult a felvezető műhelymunkák tapasztalataival. A táncnyelv sajátos eszköztára mellett fontossá lett a közös figura- és szerepformálás, valamint az akusztikai rétegek megkeresése is – mondták.
Az én mesém táncelőadásban Furik Rita rendező a természetes ének egyszerű színpadi jelenlétére épít, a mesei légkörbe hajló zenei világ kialakításában pedig Orbán Ferenc és a Heveder Zenekar működött közre. Az előadás táncos anyaga Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Háromszék) és Felvidék (Gömör, Nyitra-vidék) színes és változatos kínálatából jött létre.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!