
2010. november 25., 09:482010. november 25., 09:48
Dézsi Szilárd magyarországi rendező színrevitelében az eredeti műtől eltérően nem hét napig, hanem mindössze egy éjszaka zajlik a történet. Hősei egy ikerpár. Bence és Luca épp születésnapjukra készülődnek, és kívánságaikat, vágyaikat fogalmazzák meg.
A szülőket helyettesítő Nagyapi mesével próbálja álomba ringatni unokáit, amely szerint a legtitkosabb pincében kell legyőzniük a Minden Kívánságot Nem Teljesítő Tündért. Az egész napi hancúrozásba belefáradt gyerekek már a mese elején elalszanak és a folytatást kalandos álomvilágban élik meg. Útjuk során találkoznak a Hős Kisegérrel, a Cammogó Medvével és a Bölcs Bagollyal, akik segítenek legyőzni a Minden Kívánságot Nem Teljesítő Tündért. Ébredéskor természetesen Nagyapi várja őket az ajándékkal – ami addig titok volt.
„A mese aktualitása abban a szociális helyzetben rejlik, mely manapság már Erdélyben is észlelhető: hogyan élik meg az elfoglalt, egész nap dolgozó szülők gyermekei a mindennapokat, és hogyan próbálnak segítségükre lenni a nagyszülők, akik átvállalják a gyereknevelést” – magyarázta Dézsi Szilárd rendező a mesejáték felnőtteknek szóló üzenetét. Mint mondta: ez a szociális helyzet nem ilyen konkrét az előadásban, mégis nagyon komoly tanulságot közvetít a gyerekek számára: meg kell tanulniuk saját vágyaikat is határok között tartani.
Az ikerpár szerepében Vajda Gyöngyvért és Kőmíves Csongort láthatjuk, Nagyapit Szabó Eduárd játssza, a Minden Kívánságot Nem Teljesítő Tündér pedig Boros Mária. Az anya figuráját megtestesítő Hős Kisegér Máthé Annamária, az apát jelképező Cammogó Medve pedig Kolozsi Borsos Gábor, a Bölcs Bagoly szerepében szintén Szabó Eduárdot láthatjuk.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.