
2010. augusztus 10., 10:292010. augusztus 10., 10:29
Dávid Bíborka kérdésünkre elmondta: a múzeum a meglévő képek mellé tavaly decemberben újabb 19 Nagy István-festményt vásárolt, így immár mintegy negyven festményük van a csíkszeredai művésztől. A kiállítás anyagának nagy részét a gazdag Antal–Lusztig-gyűjteményből kapták kölcsön, ezt saját gyűjteményükkel és a marosvásárhelyi Művészeti Múzeum tíz Nagy István-festményével egészítették ki.
Nagy István 1873-ban Csíkmindszenten született, de tanulmányait már a budapesti Mintarajziskolában, majd Münchenben és Párizsban végezte. A festőművész gyalog bejárta az egész országot, saját bevallása szerint a Duna hosszát Budapesttől Bajáig ötször járta be, bebarangolta az Alföldet és Erdélyt. A múzeum honlapján található bemutatószövegből kiderül, Nagy István nem tartott fenn állandó műtermet, hanem a csíki hegyekben kóborolva alkotott. Több mint 4000 művét tartják számon, alkotásainak többsége Romániában, Szerbiában és Magyarországon található. Dávid Bíborka hozzáfűzte: a helyi festők népszerűsítése jegyében Márton Ferenc és Nagy Imre alkotásait is bemutatták már a múzeum korábbi kiállításain.
A múzeum munkatársától ugyanakkor megtudtuk, idén még két nagyszabású kiállítással készül a Csíki Székely Múzeum. Októbertől novemberig a Romániai Cserkész Szövetséggel karöltve cserkészeti kiállítást szerveznek, ahol számos kísérőprogrammal is kedveskednek a gyerekeknek. A cserkészeti kiállítást követően, november elejétől a Plugor Sándor életművét bemutató tárlatnak ad otthont a Csíki Székely Múzeum.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.