2011. május 24., 08:232011. május 24., 08:23
A többéves hagyománnyal rendelkező esemény május 27-éig különleges előadásokkal, képzőművészeti kiállítással, koncertekkel, valamint hangulatos beszélgetésekkel várja az érdeklődőket. Az idei évben a TESZT rendhagyó módon nemcsak az előadások után, hanem azokat megelőzően is rövid beszélgetésre várja a közönséget. „Minden produkció előtt egy fél órával az előcsarnokban kívánjuk ráhangolni a tisztelt publikumot a soron következő előadásra, melyet közönségtalálkozó követ. A beszélgetéseket Upor László műfordító, dramaturg vezeti” – áll az intézmény közleményében.
Az előadásokat követő koncertek évről évre „a színház jegyében zajlanak”. Tegnap 21 órától a színház nagytermében a főként színházi zeneszerzőként ismert Cári Tibor és zenekara lépett fel A színház zenéje című összeállítással. Ma 23 órától a stúdióteremben lép fel a Kiss, Nagy & Veress Trió bluesegyüttes, azaz Kiss Attila temesvári színművész és zenésztársai, Nagy Endre, valamint Veress Albert. Pénteken 22.30-tól a Nagyteremben a temesvári magyar társulat együttese zárja a TESZT-et. A koncert során a színművészek részleteket énekelnek az idei évad nagy sikerű zenés darabjaiból, musicaljeiből, de hallható lesz a Shake együttes néhány dala is. A beszélgetések és a koncertek ingyenesek, az előadásokra pedig mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb fesztiválbérleteket, a TESZT minden meghívott előadására érvényes bérlet például 108 lejbe, illetve kedvezményesen 54 lejbe kerül.
A szervezők közlése szerint a TESZT fő céljai közé tartozik a Bánság multikulturális jellegének hangsúlyozása és a régió színházai közötti kapcsolat megerősítése. Idén a temesvári magyar társulat két nagy sikerű produkciója mellett kilenc meghívott előadást láthatnak a nézők. Ismét meghívták a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat, ezúttal két előadással. Az első Béres Márta One-girl show-ja, melyet Tolnai Ottó A kisinyovi Rózsa című poémájának előadása követ, mindkettőt Urbán András rendezte. Szerepel a Szabadkai Népszínház Henrik Ibsen Nóra című művével, fellép az Aradi Kamaraszínház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója, Jean Genet Cselédek című műve. Az idei TESZT-ről sem hiányzik a temesvári nézők által jól ismert magyarországi Mucsi Zoltán és Scherer Péter, akik Thúróczy Szabolccsal hármasban adják elő Tasnádi István A fajok eredete című darabját, Dömötör Tamás rendezésében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!