
Csütörtökön 18 órától tartották a Mikó-várban a csíkszeredai régizene-fesztivál hivatalos megnyitóját, de a Szabadság téren már délután fél kettőtől rendhagyó szabadtéri hangversenyt tartott a budapesti Sonatores Pannoniae együttes.
2013. július 12., 09:432013. július 12., 09:43
A magyarországi fúvószenekar 16–18. századi hangszerek korhű másolatain szólaltatja meg a barokk kor ünnepi zenéjét. Az együttes 1991-ben alakult Borsódy László vezetésével, a historikus rézfúvósegyüttes európai szinten is ritkaságnak számít. Natúrtrombitákon, cinkeken (kornett), valamint barokk harsonákon szólaltatják meg a műveket, rendszerint pozitív orgona és lant, illetve ütőhangszerek kíséretével.
A késő délutáni megnyitón is a Sonatores Pannoniae lépett fel a Mikó-vár udvarán. A megnyitóbeszédeket követően a csíki közönség által már jól ismert együttesek, a Codex régizene-együttes, a budapesti Musica Historica és a kolozsvári Passeggio Táncegyüttes tart közös előadást.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!