2011. március 21., 08:342011. március 21., 08:34
„Egy város nemcsak kőből és fémből épül fel, hanem zenéből, irodalomból, táncból és művészetből is. Budapest kulturális profilja elképzelhetetlen ezen szellemi alkotóelemek nélkül, és különösen a Budapesti Tavaszi Fesztivál nélkül” – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Hozzátette: idén 31 éves a fesztivál, és ez ugyan nem kerek szám, de Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója különös fénybe vonja a patinás programokat, a fesztivál minden napjára jut Liszt Ferenchez kapcsolódó esemény. A „Vendégünk Európa” mottóval zajló, 17 nap alatt 97 programot felvonultató összművészeti fesztiválon az Európai Unió 27 tagállamának legjelesebb művészei lépnek fel. „Elhozzák Budapestre az Unió sokszínűségét, és méltó módon emlékeztetnek minket arra, hogy idén Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségi tisztjét” – emelte ki a miniszter.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!