Megjelent török fordításban Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye. A művet Erdal Şalikoglu, Magyarországon tanult orvos ültette át török nyelvre - tájékoztatta vasárnap Hóvári János ankarai nagykövet az MTI-t.
2013. május 27., 10:562013. május 27., 10:56
A könyv az isztambuli Török-Magyar Baráti Társaság gondozásában, Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával jelent meg. A kötethez Hóvári János írt előszót, Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója és Császtvay Tünde irodalomtörténész bevezetőt, s Kiss Gábor isztambuli főkonzul utószót. A könyv borítóját Faragó Miklós készítette.
A kötet megjelenéséről Hóvári János hangsúlyozta: \"fontos, hogy Törökországban ismerjék a 16. századdal kapcsolatos magyar felfogást és az egri diadal közép-európai jelentőségét. Ez méltó emlékezés is egyben Gárdonyi Gézára, aki 150 éve, 1863. augusztus 3-án született Gárdonyban.\"
A regényt számos idegen nyelvre lefordították már, a német és az angol kiadás mellett létezik bolgár, cseh, eszperantó, észt, finn, holland, horvát, lengyel, litván, orosz, örmény, román, szlovák, szlovén, ukrán, vietnami és kínai fordítása is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!