
2010. október 07., 09:542010. október 07., 09:54
Ezeket Márquez a közönség számára, felolvasásra írta. Az első részlet az író 17 éves korából származik, iskolatársai ballagására írta. Az utolsó szemelvény 2007-es, Márquez a spanyol nyelvakadémián olvasta fel nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A Mondadori kiadó szerint a világhírű író új kötete október 29-étől lesz kapható, egyelőre csak spanyol nyelven, Latin-Amerikában és Spanyolországban.
Az új könyv az első mű, amellyel az 1982-es év irodalmi Nobel-díjasa a 2004-ben megjelent Bánatos kurváim emlékezete című könyve óta jelentkezik. Noha az író saját bevallása szerint soha nem szeretett díjakat átvenni és beszédeket mondani, pályafutása során jócskán adódott alkalom mindkettőre.
A Száz év magány című könyv szerzőjeként 1982-ben, amikor átvette a Nobel-djat, Latin-Amerika magánya címmel mondott beszédet, amelyet azóta is mesterműként tartanak számon. Az új kötet java részt eddig meg nem jelent írásokat tartalmaz, és a kiadó szerint Gabriel García Márquez egész életét, az őt foglalkoztató ügyeket lefedi. „Elolvasva ezeket a beszédeket, újra felfedeztem, hogy íróként miként változtam és fejlődtem” – mondta a szerző.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.