2010. november 15., 10:042010. november 15., 10:04
A kiállításon látni lehetett a szebb időket is megélt, 19. századi eklektikus stílusú Szőllősy-kúriát, a Darvay-kúriát, ahol egykor maga a művész is kezdte pályafutását. A szintén eklektikus stílusú, ám szecessziós jegyeket is magán viselő osztrák–magyar bankpalotát is megfestette Zolopcsuk képzőművész.
Ezenkívül a minden máramarosszigeti által kedvelt Iza-parti Malomkert is megelevenedett a látogatók előtt. Zolopcsuk Pál Róbert a tárlatmegnyitón Lotz Károly 19. századi realista festőművész szavait idézve úgy fogalmazott, hogy „ha egy festményt méltatni szeretnénk, elég csak annyit mondanunk rá, hogy szép, és ezzel mindent elmondtunk róla.”
Elmondása szerint a múltat megidéző képeivel egy letűnt világba kalauzolja el a nézőket. A művész ugyanakkor kiemelte, hogy Leonardo da Vinci művészetéből kell merítenie minden magát művésznek tartó embernek ahhoz, hogy értékeset és maradandót alkothasson.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.