
A nemzet színészei közül ketten is elhunytak a hétvégén: pénteken életének 79. évében hosszú betegség után Sztankay István, szombaton pedig életének 84. évében, szintén hosszú betegség következtében Avar István távozott az élők sorából.
2014. szeptember 14., 20:422014. szeptember 14., 20:42
Mindkét Kossuth-díjas művészt saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), temetésükről később intézkednek. A nemzet színészei címet egyszerre 12 művész viselheti, az elhunytak helyére később választanak új tagokat.
Sztankay István Budapesten született 1936. február 14-én. 1961-ben diplomázott, és Miskolcra szerződött. 1963 és 1974 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, majd 1990-ig a Madách Színház társulatához tartozott. Rövid szabadúszás után 1991-től nyugdíjba vonulásáig a József Attila Színház tagja volt.
A filmszerepei hozták meg az országos ismertségét. Az 1963-ban készített Hattyúdal és az 1968–71 között vetített Bors című tévésorozat címszerepének köszönhetően az egyik legnépszerűbb magyar színművész lett. Gyakran szinkronizált is, legtöbbször Jean-Paul Belmondót és Tony Curtist, de alkalmanként másokat is, például Johnny Cash countryénekest a Columbóban vagy Danny DeVitót Pingvinként a Batman visszatér című filmben. A színész legendás párost alkotott Schütz Ilával, a Jövőre, veled, ugyanitt című darabot 500-szor adták elő. De kapcsolatuk a tévére is kiterjedt, házaspárt játszottak A 78-as körzet című tv-sorozatban. 2013-ban végleg visszavonult a színpadi szerepléstől.
Avar István a Heves megyei Egercsehiben született 1931-ben. Tizennégy éves korában bányamunkásként már családfenntartó volt, hadifogságba esett apja helyett. A papi hivatás vonzotta, és csak miután apja 1948-ban hazatért a fogságból, színjátszó köri társainak biztatására felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Elsőre felvették, és 1954-ben szerzett diplomát a főiskolán.
Először a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1960-tól a Madách, 1966-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 1985-től nyugdíjazásáig pedig újra a Madách Színházban játszott, aztán a Pesti Magyar Színház előadásain lépett fel.
Erőteljes, szép orgánuma, természetes játékstílusa szakmai és közönségsikert hozott Avar Istvánnak, pályafutása alatt a drámairodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, nagysikerű előadások résztvevője volt.
Színpadi szerepei mellett számos magyar film és tévéjáték főszereplője volt (Vasvirág, Két emelet boldogság, Párbeszéd, A fekete város, Mocorgó, Égi bárány, Álmatlan évek, Hamis a baba). A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított, 1973 és 1990 között pártonkívüliként országgyűlési képviselő volt, emellett tagja a parlament kulturális bizottságának.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!