
Életének 80. évében meghalt Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező – közölte a család szombaton az MTI-vel.
2013. december 22., 16:282013. december 22., 16:28
Tájékoztatásuk szerint a művész péntek este hunyt el a budapesti Kútvölgyi kórházban. Első, nagyobb visszhangot kiváltó, Balázs Béla stúdiós filmjét 1971-ben forgatta Prés címmel. Három évvel később Végül című játékfilmje megkapta a mannheimi fesztivál fődíját, a következő évben pedig a touloni fesztivál legjobb rendezés díját vitte el. A hetvenes évek elején kezdődött közös munkája és barátsága Koltai Lajossal, aki számos filmjének volt operatőre.
Maár Gyula 1976-ban rendezte a Déryné, hol van? című filmjét. Ennek főszerepét felesége, Törőcsik Mari játszotta, aki a cannes-i filmfesztiválon a szerepért elnyerte a legjobb női alakítás díját. 1976-os műve volt még - ugyancsak Törőcsik Mari főszereplésével – a Teketória, amely egy negyvenéves asszony lelki válságának néhány napját idézi fel. 1983-ban Déry Tibor írása alapján forgatta a nemzetközi sikert arató Felhőjátékot, amelyben a főszerepet a hazájában akkor politikai okokból mellőzött Jirí Menzelre osztotta.
1986-ban készült az 50-es évek világát felidéző Malom a pokolban című játékfilmje, 1992-ben pedig Törőcsik Mari és Garas Dezső főszereplésével a Hoppá, a rendszerváltásról szóló, kiváló társadalmi szatíra, amely a 43. berlini filmfesztiválon képviselte Magyarországot.
Az 1993-as Balkán! Balkán! a román Panait Istrati regényei nyomán készült, a hét évvel később forgatott Ennyiből ennyi pedig a sepsiszentgyörgyi származású Csiki László novellája nyomán egy erdélyi magyar faluról ad látleletet közvetlenül a romániai forradalom után. Maár Gyula rendszeresen dolgozott a Magyar Televíziónak. A tévéképernyőre forgatta egyebek között A lőcsei fehér asszony, a Viszontlátásra, drága, a Bűn és bűnhődés, A Montmartre-i ibolya, az Én és a kisöcsém című műveit.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!