Hirdetés

Meghalt Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész

•  Fotó: Nagy Orsolya

Fotó: Nagy Orsolya

Hétfőre virradóra Nagyváradon elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke. A temetési szertartás szerdán 14 órakor kezdődik a nagyváradi Rulikowski temető Steinberger-kápolnájában.

Krónika

2012. december 17., 13:402012. december 17., 13:40

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 77 éves korában, hétfőre virradóra Nagyváradon elhunyt Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas képzőművész. Az örmény származású festőművész, esszéíró és restaurátor Kolozsváron született 1936-ban, és a Ion Andreescu Művészeti Akadémián végzett 1959-ben. 1961 és 1963 között a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozatán dolgozott díszlettervezőként, majd rajztanárként tevékenykedett.

Hosszú évekig a nagyváradi Körösvidéki Múzeum főmuzeológusa volt, később restaurátorként is dolgozott. 1966 és 1968 között a Romániai Képzőművészek Egyesületének elnöki tisztségét töltötte be. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Pályafutása során számos rangos elismerésben részesült: mind a magyarországi, mind a romániai örmény közösségek több díjjal megtisztelték. A Munkácsy-díjat 2003-ban vehette át. A román és a magyar kormány rangos állami elismerésekben részesítette.

A Barabás Miklós Céh elnöki tisztségét 1997-től töltötte be. Munkáit egyéni kiállításokon mutatta be számos más helyszín mellett Váradon, Kolozsváron, Bukarestben, Párizsban, Utrechtben, Budapesten és Hamburgban, emellett sok csoportos tárlaton a világ minden táján. Alkotásai jelenleg is megtekinthetők Váradon, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Nagybányán, Dunaszerdahelyen, Kolozsváron, Bukarestben, illetve Bécsben. Több esszékötetet is publikált.

Jakobovits Miklós feleségével, Mártával 2009-ben lapunknak adott interjújában a következőképpen fogalmazott: „A belső szabadság kell hogy legyen az elsődleges szempont. Amikor először voltunk nyugaton, és megláttuk a nagy művészek munkáit, elsősorban az ütött meg rettenetesen, hogy ebben a hihetetlen szabadságban, amelyben ezek az emberek élnek, arra törekszenek, hogy a saját belső függetlenségüket megőrizzék. A művész szabadsága később, akár a halála után is sugározni fog valami olyan szabadságérzetet, értéket, amit másoknak is át tud adni, akármilyen gazdasági, politikai változás történik. Tulajdonképpen a művészi munka lényege a humánus értékek felkarolása.”

Jakobovits Miklós temetési szertartása szerdán, december 19-én 14 órakor kezdődik Nagyváradon a Rulikowski temető Steinberger-kápolnájában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés