
Fotó: Gligor Róbert László
Egy község kilenc falujának templomtornyait festette meg a Maros megyei képzőművészek egyesületének hét tagja. A művészek a hetet a nyárádmenti Harasztkereken töltötték, ahonnan felkeresték Ákosfalva község valamennyi faluját, hogy megörökítsék vásznaikon a kéttucatnyi temlomot.
2014. május 22., 18:222014. május 22., 18:22
Az olajjal és akrillal festett képek, amelyeket népes közönség előtt a felújított nyárádszentbenedeki művelődési otthonban mutatták be, az ákosfalvi új községházában találnak végleges kiállítási helyre.
„Úgy gondoltuk, hogy a kilenc falu templomai és műemléképületei községünk névjegyei lehetnek, ezért méltó helyre, az önkormányzati épület folyosóira állítjuk ki az alkotásokat. Vannak olyan templomaink, mint például a 14. században épült székelyvajai, amit vétek lenne nem megörökíteni az utókornak” – fejtette ki lapunknak Osváth Csaba polgármester, aki maga is csatlakozott az alkotótábor résztvevőihez.
Az elöljáró elmondta, hogy mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ragadott ecsetet, és amikor az ideje megengedi, örömmel festeget. A harasztkereki Napsugár Egyesület által szervezett tábor másik célja a művészet „becsempészése” volt a falusi ember életében. Bár a népjóléti szervezet alapvetően szociális tevékenységet folytat a községben, ezúttal a kultúrát próbálta „házhoz vinni”.
Az egyesület elnöke, Polgár Márta úgy érzi, ez nagyrészt sikerült is, hisz az iskolások csoportosan, a helybéli felnőttek pedig szálingózva, de kíváncsian látogattak a kultúrotthon udvarán felállított művésztelepre.
A Balázs Klára és Fábián Margit által irányított tábor résztvevői szívesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire és mutatták be az alkotási folyamatban használt technikákat. A siker láttán a vendéglátók egy újabb, augusztusi nagyszabású rendezvényre hívták meg a marosvásárhelyi és környékbeli művészeket, majd ígéretet tettek, hogy jövőre másodszor is megszervezik a harasztkereki alkotótábort.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!