
Fotó: MTI
2010. július 19., 09:132010. július 19., 09:13
Cselényi László a kuratórium csütörtök esti ülésén jelentette be hivatalosan lemondását. Cselényi szerződésében az állt, hogy amennyiben mandátuma lejárta előtt felbontják szerződését, végkielégítés gyanánt megkapja a mandátumából hátralévő időre szánt fizetését. Így az elnök 42 havi bérnek megfelelő összeget, mintegy 100 millió forint végkielégítést igényelt. Szabó László, a közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja az MTI-nek elmondta, az elnöknek 42 havi végkielégítés járt volna, ám ezt a kuratórium hoszszas vita után a felére csökkentette, így Cselényi László 21 havi bérnek megfelelő végkielégítéssel távozhat az intézmény éléről.
„Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró, aztán dió, majd végül teniszlabda nagyságú, akkor félre kell állni“ – mondta a tévéelnök a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este, lemondása után. Hangsúlyozta: a lépésre nem önmaga védelmében szánta el magát, hanem azért az intézményért tette, amelyért „él-hal”, és amelyben életének jelentős részét töltötte el.
A háttérműsorban a televízió július 22-én távozó elnöke kifejtette: a nap, amelyen távozik, szimbolikus, hiszen aznap fogadja el a parlament az új médiarendszert felépítő törvényt, amellyel nem ért egyet, véleménye szerint az új szabályozás elveszi a Duna Tv gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik. A Duna Televízió ügyvezetését a távozása után ellátó A. Szabó Magda Duna Tv-alelnökről elmondta: örül, hogy ő képviseli a csatornát, bár „keskeny ösvényen jár, nincs nagy mozgástere”. Az elnök a műsorban újfent hangoztatta: a közelmúltban megkérdőjelezett műsorgyártási szerződések „messzemenően jogszerűek, kizárólag a Duna Tv érdekeit szolgálják, a műsorok rendben el fognak készülni”.
Simkó János, a Duna Tv-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban azt mondta, hogy „a nemzet televíziójából fontos európai televízió lett”. Mint közölte, a testületet meglepte, de elfogadta az elnök döntését a távozásáról. Úgy folytatta: az elmúlt öt és fél évben Cselényi László elnöksége alatt a tévé eljutott mindenhova, ahol fontos a magyar szó, a magyar identitás. „A televízió sok díjat kapott, tevékenységével sokat tett a nemzetért és Európáért” – fogalmazott.
Simkó János a parlament által a tervek szerint a jövő héten megszavazandó új médiaszabályozásról elmondta: a törvény nem a közszolgálatról, annak autonómiájáról, nem a sajtószabadságról, nem annak kiteljesedéséről szól. A médiumok „összetolása” szerinte veszélyeket rejt. „Ha a Duna Tv lemond gazdasági önállóságáról, lemond a szabadságáról is” – jelentette ki, hozzáfűzve: Cselényi László autonóm személyiség volt, és ezt az autonómiát a Duna Tv-re is vonatkoztatta: „nem lehetett átgyalogolni a Duna Tv-n.”
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.