2009. február 09., 07:192009. február 09., 07:19
Tom Tykwer német rendező The International című filmjével nyílt meg csütörtök este az 59. berlini nemzetközi filmfesztivál, közismert nevén a Berlinale. A politikai krimiként jellemzett film Clive Owen és Naomi Watts főszereplésével megdöbbentő brutalitással ábrázolja egy nemzetközi bank bűnös pénzügyi tranzakcióit, a háború, illetve a terrorizmus finanszírozásában vállalt szerepét. A Parfüm rendezőjének újabb filmjét nem véletlenül tűzték a megnyitó programjára, Dieter Kosslick igazgató szerint azért, hogy egyfajta tükörképet mutassanak a világ jelenlegi helyzetéről.
A német főváros egyik leghíresebb terén, a Potsdamer Platzon található Berlinale Palotában a nemzetközi és a hazai filmvilág számos neves sztárja gyűlt össze az egyik legrangosabb nemzetközi kulturális seregszemlének számító fesztivál ünnepélyes megnyitóján. Jelen volt a német kormány több tagja, köztük Bernd Neumann kulturális miniszter és számos parlamenti képviselő is.
Az 59. Berlinale minden korábbinál gazdagabb programot sorakoztatott fel, a fesztivál rangját jelzi, hogy több mint 6000 filmmel jelentkeztek a seregszemlére, s a zsűri ezek közül választotta ki azt a csaknem 390-et, amelyet a február 15-ig tartó rendezvényen bemutatnak. Az idei fesztiválon egyébként több mint 50 ország vesz részt. A Berlinale hét fős zsűrijének elnöke az Oscar-díjas brit színésznő, Tilda Swinton.
A Berlinale csaknem hatvanéves történetében még soha nem vártak ennyi világsztárt és híres rendezőt a seregszemlére. Többségük már a nyitányra megérkezett Berlinbe, s a közönség ujjongása közepette vonult be a mintegy 200 méter hosszú vörös szőnyegen az elmúlt években híressé vált Berlinale filmpalotába.
A fesztivál igazgatója elmondta, hogy a bemutatandó filmek között még soha nem volt annyi világpremier mint most, s még soha nem volt annyi koprodukció sem, mint az idei fesztiválon. Rögtön a fesztivál elején kezdődött a legtehetségesebb fiatal színészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Shooting Stars program, amelynek tíz országból érkező résztvevői között ott van Tóth Orsi, Mundruczó Kornél Delta című filmjének főszereplője is.
Bár játékfilmek hivatalos programjában 26 film vesz részt, ebből a fesztivál fődíjáért, az Arany Medvéért 18 alkotás száll harcba, köztük az angol–román–magyar koprodukcióban készült Varga Katalin, amelyben többek között három erdélyi színész, Péter Hilda, Kántor Melinda és Pálffy Tibor kapott szerepet. Peter Strickland Budapesten élő, brit-görög származású rendező filmjének producere Tudor Giurgiu, a filmet a 2008-as TIFF-en is vetítették.
Románia több rövidfilmmel – köztük Gabriel Achim Bric-Brac, és Paul Negoescu Renoválás (Renovare) című munkájával – jelenik meg a fesztiválon. A Fórum szekcióban vetítik Radu Jude A legboldogabb lány a világon (Cea mai fericită fată din lume) című filmjét, és bemutatják Sabina Pop János, hogy megy az építkezés? (Ioane, cum e la construcţii?) című dokumentumfilmjét is.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.